Innovációval tér vissza a magyar piacra a Crepto és a Szilvia

üzletem.hu  |  2019. 05. 29., 15:15

Ismét megjelenik a boltok polcain a Crepto és a Szilvia. A jól ismert márkákat a Magyar Piszke Kft. vezeti vissza a piacra, környezetvédő csomagolásban, papírdobozban is kínálva azokat. Bodrogai Ferenc, a társaság alapítója, ügyvezetője úgy gondolja, innovációjukat az egész iparág követni fogja, hiszen a teljesen lebomló csomagolás mellett a tekercsen lévő papír mennyiségének növelésével is óvják a környezetet.

Emlékeznek még a szlogenre? „A papír, ami elérhető.” Hát persze, hogy emlékszünk, s a papír ismét elérhető, mert a boltok polcairól újra levehetjük a Creptót, a Szilviát és a Nárciszt. A jól ismert márkákat a Magyar Piszke Kft. vezeti vissza a magyar piacra – környezetvédő, papírdobozos csomagolásban. A nagy láncok közül, az Auchannal már meg is állapodtak a lábatlaniak. Minderről pedig Bodrogai Ferenc, a társaság alapítója és ügyvezetője, valamint Kecskeméti Attila értékesítési és marketingvezető számolt be újságíróknak.

70 milliárd forintos piac

A régi, jól ismert márkaneveket az ágazat meghatározó személyiségének tartott Bodrogai Ferenc vásárolta meg, vagy inkább vásárolta vissza a nagy múltú Piszke Papírgyár felszámolása során. Bodrogai úrnál jobban aligha ismerik a hazai papírgyártást és kereskedelmet, mint mondta: 52 éve van köze a papírhoz, annak idején 14 évesen, diákként, seprűvel a kezében kezdődött a karrierje. Aztán mindent meg- és kitanult, és sok mindenből tanult. Most például azt állítja, hogy nem akarnak piacvezetők lenni, mert az rengeteg pénzt és energiát emésztene fel. Viszont a minőségre, a környezettudatosságra nagy szükség van, abból pedig nem engednek.

A higiéniai papírok 70 milliárd forintosra becsült magyar piacából a tervek szerint 20 százalékot akarnak majd kihasítani. Bodrogai Ferenc megfogalmazása szerint „fékezett habzással” mennek előre, s amit ígérnek, azt be is tartják – mert ennél nincs jobb marketingfogás. Az induláshoz a világ legkorszerűbb gépét vásárolták meg, amelyet 12 kamion hozott Magyarországra. Az egymilliárd forintos korszerűsítés megtérülését öt évre tervezik. S az öt év alatt nyilván lesznek változások.

Bodrogai úr ugyanis megemlítette, hogy a szakmájukban is hatalmas változások várhatóak, az innovációk sora, a robottechnika térhódítása mellettük sem fog elsuhanni. A világon ma 20 millió szoftverfejlesztő dolgozik azon, hogy megváltoztassák az egész világot. És meg is változtatják: a termeléstől kezdve a logisztikán át a kereskedelemig.

A HoReCa szektorra is koncentráltak

A 2009-ben az év üzletemberének megválasztott vállalkozót szakmai múltja köti a márkákhoz: közel harminc éven át dolgozott a Piszke Papírgyárnál, a privatizációját megelőző közel egy évtizedben annak kereskedelmi vezetője is volt, az ő nevéhez köthető a Nárcisz, a Crepto és a Szilvia márkanevek felépítése.

Az egykori állami papírgyár végül görög tulajdonosok kezébe került a privatizáció során, akik hatalmas adósságot halmozva építették le a gyárat és rontottak annak hírnevén. Bodrogai eközben saját vállalkozását kezdte építeni: a Forrest Papír egy fészerből indult el és lett alig több mint tíz év alatt az ország meghatározó higiéniai papír feldolgozója és kereskedője, 25 százalék körüli piaci részesedéssel, tízmilliárd forintot meghaladó éves forgalommal.

A cég lakossági üzletágát Bodrogai Ferenc három évvel ezelőtt eladta az olasz Sofidelnek, és társaságaival a közületi fogyasztók és a HoReCa szektorban a szállodák, éttermek, vendéglátóhelyek kiszolgálására kezdett koncentrálni. Az adásvételkor kötött három éves, a lakossági üzletágra vonatkozó moratórium idén márciusban lejárt: csak erre várt Bodorgai Ferenc, hogy visszatérjen a piacra az időközben megszerzett márkákkal és a régi-új szlogennel.

Bodrogai Ferenc szerint a higiéniai papírgyártás korszakváltás előtt áll: az alacsony áron kínált, rossz minőségű, környezetszennyező termékek helyett az egyre tudatosabb fogyasztók a jó ár-érték arányú fogyasztási cikkeket keresik. Egyre nő az igény a környezeti szempontból fenntartható termékek iránt és ez a fogyasztói elvárás a higiéniai papírok piacán is megjelenik.

Egész Budakalászt betakarhatnák

Szerinte ma az üdítő italok után a higiéniai papírok csomagolása jelenti fajlagosan a második legnagyobb veszélyt a környezetre. Egyetlen négyfős család egy évben csak a toalettpapír csomagolásának kidobásával 7 négyzetméternyi nejlonszemetet termel. Ha kiterítenénk azt a műanyag mennyiséget, amit a magyar lakosság csak a toalettpapír csomagolásával egy évben megtermel, lefedhetnénk vele Budakalászt.

A problémát felismerve a Magyar Piszke Kft. műanyagmentes, papírdobozos csomagolásban is elindítja a Creptót és a Szilviát a piacon. A Dunapackkal együttműködésben készített papírdobozok újrahasznosított és újrahasznosítható alapanyagokból készülnek. A csomagolás tervezésénél ügyeltek arra is, hogy a dobozok egyneműek legyenek, ami megkönnyíti az újrahasznosítást.

A doboz konstrukcióját úgy alakították ki, hogy annak alapanyag igénye a lehető legkisebb legyen, miközben figyelmet fordítottak arra, hogy az áru teljesen illeszkedjen a raklaphoz. Így a raklapot a lehető legjobban ki lehet használni, ami ismét csak csökkenti a csomagolás ökológiai lábnyomát.

A Magyar Piszke célul tűzte ki a logisztikai környezetterhelés csökkentését is. A termékek kialakításakor figyeltek arra, hogy a tekercsen minél több hasznos papír legyen. A Magyar Piszkénél egy tekercsen 250 lap van, míg a hagyományos termékeken átlagosan csak 150. Azzal, hogy 66 százalékkal több papír van egy tekercsen, elérték, hogy 40 százalékkal kevesebb a cséve mennyisége: egy doboznyi (36 darab) tekercs a hagyományosból 60 tekercsnek felelne meg. Mindez azt jelenti, hogy a Crepto kisebb helyen is elfér: a doboz mérete 25 százalékkal kisebb, mintha 60 tekercset kellene elhelyezni.

A vásárló is tehet a környezetünkért

Bodrogai Ferenc szerint fontos, hogy a fogyasztókban is tudatosítsuk: az ilyen nagy kiszerelésű, nagy lapszámú, környezetbarát csomagolású termékek választásával ők is tesznek környezetünk védelméért. A kartondobozos Crepto Inspiratív 36 tekercses toalettpapír és Szilvia Inspiratív 18 tekercses kéztörlő esetében a dobozon „Ökologikus megoldás” embléma is szerepel majd, melyet a továbbiakban a környezettudatos termékek megkülönböztetésére, tanúsító védjegyként vezetnének be.

Ma a piacon jelen lévő   2 rétegű toalettpapírok nagy hányada 150-170 lapot, a 3 rétegűek pedig 140-150 lapot tartalmaznak, ritka az efölötti lapszám. Kéztörlő esetén a piacon található átlag termék az Inspiratív Szilvia lapszámának mindösszesen a felét, körülbelül 45-50 lapot tartalmaz: mondhatjuk sok levegőt szállítunk és veszünk jelenleg sok műanyagba csomagolva.

Mindezzel Bodrogai Ferenc szerint nem találták fel a lyukat a csőben, csupán a régen jól bevált dolgokat vették elő, leporolták azokat, s igazítottak rajtuk. Ennyire egyszerű az egész. S közben gőzerővel dolgoznak a szalvéta portfóliójukon is.

Hogy ki fog majd mondjuk, nagy dobozban toalettpapírt vásárolni? Nem riasztja el a vásárlót a méret? Kecskeméti Attila szerint egyáltalán nem. Ha a vevő simán megvesz egy rekesznyi tartós tejet, akkor nem lesz gond a Piszke 4-5 kilós dobozaival sem.

(A vezető fotón Kecskeméti Attila és Bodrogai Ferenc)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS