Így segíti a hagymatermesztőket az Agrárkamara

2020. 04. 16., 12:45

Hagyma kísérletet indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A 15 fajtát vizsgáló kísérlet eredményeként ajánlati fajtalista készül, ami szakmai és technológiai információkkal szolgál a hazai hagymatermesztőknek.

A kísérletben részt vevő tizenöt fajta vetése megtörtént, a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih) Tordasi Növényfajta Kísérleti Állomásán. A termelési eredmények mellett tárolási kísérletnek és beltartalmi értékvizsgálatoknak is alávetik a fajtákat. A most elindult kísérlet a termesztők megfelelő fajtaválasztást is segíti, illetve a technológia-választásban is segítséget ad számukra.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara égisze alatt működik egy hagyma munkacsoport, amely a hazai hagymatermesztők nagy részét tömöríti, hiánypótló szerepet tölt be a termelés hatékonyabbá tételében és a piacszervezésben. A technológia terén is fejlesztések szükségesek, melyek legfőképp a betakarításra, a növényvédelemre, a gyomirtásra, a tápanyag-utánpótlásra és az öntözésre fókuszálnak.

Magyarországon tavaly 1424 hektáron termeltek vöröshagymát, emellett a fokhagymatermesztés is számottevő hazánkban: tavaly 941 hektárra érkezett területalapú támogatásra igény, csemegehagymát pedig 192 hektáron termesztettek.

A 2019-es SAPS-adatok alapján Csongrád megyében termesztenek legnagyobb területen fokhagymát (674 hektár), még Békés, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyékben jelentős a vöröshagyma termőterülete. Gyakorlatilag az ország hagymatermesztésének közel 90 százaléka e hat megyében valósul meg. Vöröshagymából az elmúlt években átlagosan 65-70 ezer tonna volt az éves hazai termésmennyiség.

Hazánk Európában a 17. legtöbb hagymát termeszti. Bár a vöröshagyma termőterülete Magyarországon az elmúlt esztendőkben fokozatosan csökkent, a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a hozamok emelkedtek. A magyar vöröshagyma 1970-ben élte a fénykorát, akkor 11 ezer hektáron folyt a termelés, ezt következően kisebb csúcsok voltak (1978 – 9000 hektár, 1988 – 9500 hektár, 1995 – 8900 hektár), de a rendszerváltástól jelentősen csökkent a termőterület. Az elmúlt években az egész világon nőtt a hagyma ára a világszerte csökkenő termésmennyiségek miatt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS