Ifj. Losonczi István: Innovációban nincs megállás

Ifj. Losonczi István: Innovációban nincs megállás
Szerdahelyi Csaba  |  2023. 05. 22., 15:22

Mindig van valami, amit érdemes fejleszteni, vallja ifj. Losonczi István, a békéscsabai Losonczi Innovation Kft. cégvezetője. A két évtizede VOSZ-tag vállalkozás sorra nyeri a díjakat, legutóbb Almatiban prezentálhatták is díjnyertes terméküket.

„Nagy élmény volt, igazi innovatív csapat tagjai lehettünk az Almatiban rendezett díjátadó gálán” – mondta ifj. Losonczi István a vosz.hu-nak. A finn államfő által 2007-ben alapított innovációs szervezethez nagyon sok európai ország mellett már Kína, India és Kazahsztán is csatlakozott. A cégek először a nemzeti versenyen szerepelnek, ezen a Losonczi Innovation Kft. kis- és középvállalkozás kategóriában nyert.

Így jogot szereztek, hogy a nemzetközi megmérettetésen is részt vegyenek, ahol üzleti innováció kis- és középvállalkozó kategóriában ismerték el teljesítményüket. Idén február 24-én Almatiban (Kazahsztán) tartották a díjátadót, István két kollégájával vett részt a gálán, ahol arra is lehetősége volt, hogy angol nyelven prezentálja díjnyertes terméküket. Ez hatalmas élmény volt, hiszen a helyszínen lévők mellett online is csatlakoztak a világ sok részéről.

„Nálunk az innováció sosem áll le, mindig van mit, és kell is mit fejleszteni. Folyamatosan keressük az új, a jobb, vagy a költséghatékonyabb megoldásokat. Néhány év alatt már 7 rangos nagydíjat nyertünk, az AXIS PRO mérőkészülékünkkel legutóbb például tavaly a Mach-Tech & Automotive kiállításon lettünk Mach-Tech Nagydíjasok” – számolt be a cégvezető.

Jelenleg egy kutatás-fejlesztésen dolgoznak, készülékek felfekvés-ellenőrzését vizsgálják és fejlesztik. (Ehhez egy kis szakmai magyarázat: ha egy robot betesz egy tokmányba egy alkatrészt, a gépnek tudnia kell, hogy a robot megfelelő helyre rakta-e. Mert a robot csak leteszi azt, a gép indul, és ha a robot hibázott, például nem jól feküdt fel az alkatrész, az kirepül a gépből és nagy károkat okozhat. Most olyan készüléket fejlesztenek, amely képes kommunikálni a robottal és a géppel, s érzékeli, hogy az alkatrész a megfelelő helyre került.)

Idén már értékesítettek mérőkészüléket Németországban, Spanyolországban, illetve készülékeket Svédországban, vagyis a belföldi piac mellett egyre jobban figyelnek a külpiacokra is. Ez újdonság a számukra, hiszen kollégáik a helyszínen telepítették a berendezéseket, és tanítottak be a használatukra – ezen a téren jelenleg intenzíven gyűjtik a tapasztalatot.

Az 1995-ben alapított cég nem csak innovációban sikeres. A K&H Bank családi vállalkozások kiválósági díját 2021-ben nyerték el, vagyis a generációváltás sikerességét mások is észrevették. „Nálunk zökkenőmentes volt a feladatok átadása, szántunk rá időt, tudtuk, hogy nem megy egyik napról a másikra. Szerintem a generációváltás legnagyobb titka, hogy annak, aki átveszi az irányítást, tisztelnie kell a több évtizedes értékeket: az alapköveket nem szabad mozgatni. Annak viszont, aki átadja a cégirányítást, teret kell adnia az újításoknak, az innovációnak. Az új generáció felvetéseit nem lehet azzal lesöpörni, hogy mi nem így szoktuk csinálni… Fel kell ismerni a modern kori kihívásokat, hasznosítani kell az új tudást! Ha a két szemlélet találkozik, sikeres lehet a váltás” – fogalmazott ifj. Losonczi István.

Büszkék rá, hogy a Covid-alatt sem bocsátottak el munkatársakat, és a fizetéseket sem csökkentették. Tudták, hogy a jól dolgozó kollégáktól nem szabad megválni, mert később sokkal drágább lesz új munkaerőt szerezni. Ma már ott tartanak, hogy sok versenytárssal ellentétben összességében infláció feletti béremelést hajtottak végre tavaly májusban és idén márciusban. Erre volt „fedezetük”, mert 2022 volt a vállalkozás történetében a legsikeresebb év. Úgy tervezik, hogy belátható időn belül 40 főt foglalkoztathatnak, ami 10 százalékos bővülést jelent.

Idén látványosan előrelépett a 35. születésnapját ünneplő Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, amit kimondottan pozitívan értékel ifj. Losonczi István. A békéscsabai kft. működésének 28 évéből két évtizedet a Szövetség tagjaként töltött már el, így van összehasonlítási alapjuk.

A cégvezető szerint a VOSZ egyik legfontosabb feladata, hogy egyre többet foglalkozzon a generációváltás és a fiatalítás problémájával, ami nem csak a vállalkozások, hanem a Szövetség számára is megkerülhetetlen. Mint mondja: „rengeteg cégalapító elérte a nyugdíjas kort, ideje átadni a stafétabotot. A VOSZ hasonló pályán mozog, a fiatalítás megkezdődött, amit folytatni kell.

Nagy kérdés, hogy mire lenne egy cégnek a leginkább szüksége: innovációra, gondolkodásmód-váltásra, több anyagi forrásra, kapcsolatokra, a mostanában sokat emlegetett munkaerőre? István szerint ezek mind szükségesek, de mellettük elengedhetetlen a válságállóság. Csak az elmúlt három év olyan váratlan helyzeteket produkált, amelyekre nem voltunk felkészülve. Senki sem számolt a Covid-járvánnyal, az ukrajnai háborúval, az elszálló energiaárakkal, a nagyon magas inflációval. Ezek mindenkire sokkolóan hatottak, de akik ebből a helyzetből sikeresen jönnek ki, azok hosszú távon is sikeresek lesznek, véli.

Nagyon sokat tanultunk a negatívumokból, tudatosan igyekszünk csökkenti a külső hatások kockázatát”. Készülnek például arra is, hogy ne kerüljenek bele egy „nemfizetési” spirálba – faktorálnak, rövidebb fizetési határidőkre szerződnek. Ma már az sem lepné meg a céget, ha esetleg újra meredeken emelkednének az energiaárak. „Válságok a jövőben is lesznek, már a tervezésnél fel kell készülnünk, hogy minél kisebb legyen a kitettségünk, és akkor biztos nyerő pozícióban lehetünk”.

Hogy milyennek tartja a hazai gazdasági helyzetet? Nem meglepő módon rendkívül nehéznek, hiszen gyakran nem párosul gazdasági teljesítménnyel az infláció miatt elszabadult ár-bérspirál. Hihetetlenül forráshiányos időszakban magasabb költségek mellett sokan kisebb gazdasági eredményeket mutatnak fel. Sok vállalkozásnak szerencsére segít a Széchenyi Kártya Program, István úgy látja, hogy ez a VOSZ legsikeresebb és legismertebb terméke, ami az egyik legjelentősebb kapocs a vállalkozásokhoz. Ugyancsak fontos az állami Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, de a legtöbb szektort így is az általános forráshiány jellemzi. Az előbbi kedvezményes hitellehetőségek nélkül igencsak szűk lenne a beruházók köre. István szerint létszükséglet, hogy az ország gazdasága végre hozzájusson az uniós forrásokhoz, ez az alap ahhoz, hogy újra komoly növekedési pályára állhassunk. Kevés a pályázat, ma finoman fogalmazva sem a pályázatírók korát éljük.

A Losonczi Innovation Kft. cégvezetője továbbra is aktív VOSZ-tagként tartja a kapcsolatot más vállalkozásokkal. Hiánypótlónak, jó kezdeményezésnek tartja a VOSZPort fejlesztést, a vállalkozói vezérlőpulttal, testre szabott digitális eszközökkel és az ezekhez szükséges tudástárral. A cégvezető kíváncsian várja, hogy mi mindenben nyújt majd szakmai segítséget az új platform, amely megkönnyítheti az életüket.

A vállalkozásról még többet megtudhat az Üzletem.hu CÉGES LEGEK sorozatában megjelent cikkből.

(Fotók: Losonczi Innovation)

VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS