Hol és kiket keresnek fel a NAV revizorai? – Itt a 30. heti lista

2020. 07. 20., 08:30

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a július 20-án kezdődő 30. héten.

Kiemelt ellenőrzési témakör: katás szerződések vizsgálata

A NAV az év második felében kiemelten vizsgálja a kifizetőknél és foglalkoztatóknál a kata-alanyokkal kötött szerződéseket, a bújtatott foglalkoztatással kapcsolatos visszaélések feltárása és visszaszorítása érdekében.

Kelet-Budapest

A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. július 20. és 24. között ellenőrzik a belvárosi éttermeket, a kiskereskedőket és a személyszállítást végzőket. Az ellenőrzésekkor a revizorok a számla- és nyugtaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai július 13. és 31. között a megye vendéglátóhelyeit, a mozgó vidámparkokat, a kerékpár- és rollerkölcsönzőket, a lovaskocsis túraszervezőket, a szabadstrandok és fürdők területén üzemelő adózókat, a fagyizókat, illetve a cukrászdákat ellenőrzik. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek üzemeltetését, valamint az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.

Az igazgatóság munkatársai egész nyáron ellenőrzik a szezonálisgyümölcs-árusokat a boltokban, piacokon és közterületen. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Vizsgálatokra számíthatnak még az építkezéseken dolgozó kivitelező vállalkozások is.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai július 20. és 26. között,

  • hétfőn Harkányban, a Kossuth Lajos utcai vendéglátóhelyeken,
  • kedden Pécsett, a Hajnóczy utcai piacon árusítóknál,
  • csütörtökön pedig Mohácson, a Tesco Áruház üzletsorán

végeznek próbavásárlásokat. A számla- és nyugtaadás ellenőrzése mellett a revizorok vizsgálják a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályszerű használatát, valamint az áruk eredetét is.

A hivatal munkatársai továbbra is ellenőrzik a dolgozók foglalkoztatását a megye építkezésein.

Békés megye

2020. július 23-án a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai Gyulán ellenőrzik a turisztikai nevezetességekhez és a nyári szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó kereskedőket, vendéglátókat és szolgáltatókat. Az ellenőrzésekre a Gyulai Várfürdőben, valamint a Kossuth Lajos tér, Eszperantó tér, Harruckern tér, Városház utca, Kossuth Lajos út, Várkert utca területén egész nap, akár az esti, éjszakai órákban is lehet számítani.

Az adóellenőrök és pénzügyőrök a nyugtaadás ellenőrzése mellett forgalomszámlálással is vizsgálják a tényleges forgalmat, továbbá ellenőrzik a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek használatát.

Az igazgatóság munkatársai július 20. és 25. között a megye területén található strandokon, szabadstrandokon, vízparti üdülőhelyeken ellenőrzik a kereskedelmi és vendéglátó üzleteket, árusokat, valamint a különböző szezonális szabadidős tevékenységet végző szolgáltatókat.

A revizorok a nyugta- és számlaadás mellett az online pénztárgépek használatát és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. július 21. és 23. között az alkalmi kitelepüléseken, illetve az idényzöldséget és -gyümölcsöt árusítóknál ellenőrzi a nyugta- és számlaadást, továbbá építkezéseken a foglalkoztatás szabályszerűségét.

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. júliusban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét ellenőrzik a cukrászdát, fagylaltozót üzemeltető vállalkozásoknál.

Jász-Nagykun-Szolnok Megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai júliusban a vendéglátóhelyeket, cukrászdákat, fagylaltozókat, valamint a közterületeken, strandokon, fürdők területén értékesítést végző vállalkozásokat ellenőrzik a megyében.

A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

A megye építkezésein továbbra is folytatódnak a foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. július 20. és augusztus 7. között a strandokon és a turisztikailag frekventált helyeken ellenőrzik a vendéglátókat.

Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. július 20. és 24. között az alábbi helyeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • július 20. hétfő: Balassagyarmati járás
  • július 21. kedd: Rétsági járás
  • július 22. szerda: Pásztói járás
  • július 23. csütörtök: Salgótarjáni járás
  • július 24. péntek: Szécsényi járás

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a sörözőkben és a kocsmákban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 30. héten is folytatja az alábbi tevékenységek ellenőrzéseit:

  • ételkiszállítással foglalkozó vendéglátók,
  • fagylaltozók, cukrászdák.

Emellett vizsgálatra számíthatnak az építőipari vállalkozások is.

Az ellenőrzések a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Az NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 30. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket.

  • július 20. hétfő: Anarcs, Kisvárda
  • július 21. kedd: Nyírlugos, Nyírbéltek
  • július 22. szerda: Vásárosnamény
  • július 23. csütörtök: Kocsord, Mátészalka
  • július 24. péntek: Nagykálló, Nyírbátor

A NAV munkatársai a kereskedők és vendéglátók nyugta- és számlaadását, valamint az építőipari alkalmazottak bejelentéseit is ellenőrzik.

Tolna megye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. július 20. és 31. között a strandokon és fürdőkben ellenőriznek.

A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az árukészletek eredetét, valamint az online pénztárgép használatához kapcsolódó kötelezettségek teljesítését.

Az ellenőrzések várható helyszínei:

  • július 20. hétfő: Dunaföldvár
  • július 21. kedd: Szálka
  • július 22. szerda: Paks
  • július 23. csütörtök: Dombóvár-Gunaras
  • július 24. péntek: Fadd-Dombori

Vas megye

A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai júliusban a vendéglátóhelyeket ellenőrzik.

Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.

Veszprém megye

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. július 13. és 31. között a Balaton-parti településeken ellenőrzik a vendéglátóhelyeket és a strandok környékén működő kereskedőket.

A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. július 20. és augusztus 2. között a Balaton-parti településeken ellenőrzik a vendéglátóhelyeket, üzleteket, alkalmi árusítókat, valamint a strandokon és azok környékén működő vállalkozásokat.

Az ellenőrök a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

ADÓtraffipax

„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS