Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a 28. héten?

2022. 07. 10., 19:13

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a július 11-én kezdődő héten.

„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”

A 2022-es ellenőrzési terv

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2022 évi ellenőrzési tevékenysége során

– a jogkövető magatartást tanúsító és együttműködő adózók tevékenységének segítése céljából támogatást nyújt részükre a hibák, hiányosságok kijavítása érdekében,

– a szándékos adóelkerülést tanúsító adózókkal szemben határozottan, a jogszabályok által biztosított teljes eszköztárral fellép,

– a kockázatelemzések alapján a kockázatok súlya és az adózók jogkövetési hajlandósága szerint jogkövetési vizsgálatot, adó-, vámellenőrzést, vagy támogató eljárást folytat le.”

A NAV ellenőrzései 2022-ben négy területre irányulnak, a tervvel itt ismerkedhet meg alaposabban.

Balaton környéki ellenőrzések

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal 2022. június 20-tól összehangoltan ellenőrzi a Balaton környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit. A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

Ellenőrzésre – a megszokottól eltérő hivatali munkaidőn kívül is – elsősorban a NAV adatai szerint kockázatos vendéglátóegységek, ajándékboltok, piacokon, strandokon értékesítők számíthatnak.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2021. júniusa óta ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át.

Az igazgatóság munkatársai emellett

– június 15. és július 31. között a fagylaltozókat, cukrászdákat, kürtőskalács-árusokat

– július 11. és 24. között strandokat, strandszerárusokat, a sport- és szabadidő-szolgáltatást nyújtókat, valamint a vendéglátóhelyeket

ellenőrzik Budapesten. A revizorok a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az alapanyagok beszerzését vizsgálják.

Kelet-Budapest

A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. július 11. és 15. között ellenőrzik a belváros turisztikailag frekventált területeit. A revizorok a nyugta- és számlaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét vizsgálják.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai

– július 13-án, szerdán Lajosmizsén, Felsőlajoson és Ladánybenén ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését;

– júliusban és augusztusban a megye strandjain, fürdőiben és a turisták által látogatott helyeken ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését;

– szeptemberig ellenőrzik a taxiszolgáltatókat; az adóellenőrök a számla- és nyugtadást, a taxaméterek megfelelő használatát, valamint a bejelentkezési kötelezettséget vizsgálják. A próbavásárlásokon túl számítani kell egész napos forgalomszámlálásra, illetve hétvégi ellenőrzésre is. (A NAV folyamatosan nyomon követi a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján.)

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai július 11. és 17. között

szerdán Pécsett a házhoz szállító éttermeket,

csütörtökön Komlón a fagylaltozókat,

pénteken pedig a megye dinnyeárusait

ellenőrzik. A revizorok megjelenésére számíthatnak továbbá a Harkányi Fürdőfesztivál árusai is. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. július 12. és 14. között az idegenforgalmi szempontból frekventált helyszíneken – Miskolctapolcán, Lillafüreden, a Sárospataki és Fűzéri vár környékén – ellenőrzik a kereskedőket, vendéglátóhelyeket. A revizorok a nyugta- és számlaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. július 12. és 13. között a dinnyeárusoknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, valamint az alkalmazottak bejelentését. 

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. júliusban a megyei szabadtéri rendezvényeken, fesztiválokon, kitelepüléseken ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai júliusban a vendéglátóhelyeket, cukrászdákat, fagylaltozókat, valamint a közterületeken, strandokon, fürdők területén értékesítőket ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. június 27. és július 31. között a strandokon és a turisztikailag frekventált helyeken ellenőrzik a vendéglátókat. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 2022. július 11. és 15. között Pásztón tervez helyszíni ellenőrzéseket. A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. június 20. és augusztus 31. között a megyei fürdőket és strandokat, illetve a területükön működő szolgáltatókat ellenőrzik. A NAV munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését vizsgálják a kereskedőknél, szolgáltatóknál.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 28. héten a szezonális vendéglátóhelyeket, a fagylaltozókat, a cukrászdákat és az építőipari kivitelezési munkálatokat ellenőrzik. A vizsgálatok a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

Veszprém megye

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. július 4. és 15. között a Balaton-parti településeken és az idegenforgalmilag frekventált területeken ellenőrzik a vendéglátóhelyeket és a strandokon a kereskedőket. A NAV adóellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgépek megfelelő használatát, valamint a jövedéki kiskereskedők működését vizsgálják.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS