Hogyan maradhat egy munkahely szerethető járvány és home office idején is?

2020. 11. 16., 13:00

A Get Work Trend egyike annak a 35 magyarországi nagyvállalatnak, amelyik tudja a megoldást, és a munkatársak visszajelzései alapján eredményesen alkalmazza is. „Ha három szóban kellene összefoglalni a sikerünk titkát, akkor ezek lennének: fejlődés, őszinteség, biztonság” – mondta el Jáhny Ákos, a Get Work Trend ügyvezetője.

Negyedik éve szervezi meg a Dreamjobs.bs a Szerethető Munkahelyek Díj elnyerésére kiírt pályázatot, hogy megtalálják Magyarország legvonzóbb munkahelyeit. A hazai KKV-k és nagyvállalatok mellett idén először erdélyi cégek is pályázhattak a versenyre. Az elbírálás során figyelembe vették az elmúlt nehéz, COVID-19 járvánnyal terhelt időszak legsikeresebb átélési, túlélési stratégiáit is, amire szerencsére rengeteg jó példát lehetett látni a pályázók adatlapján.

„A szavazatoknak köszönhetően 2018 után a Get Work idén is bekerült a nagyvállalati kategóriában a TOP 35 díjazott közé, és bejutottunk a Szerethető Munkahelyek Díj „Dolgoznék itt” verseny TOP 3 cége közé is. Saját kategórián belül (Emberi erőforrás, HR) második helyen végeztünk. Külön öröm ez számunkra, mivel bebizonyosodott, hogy a járványhelyzet és a home office idején is tudunk jól működni.  A mostani elismerés mellett az év elején már elnyertük a Családbarát Hely Tanúsító Védjegy bronz fokozatát is” – mondta Jáhny Ákos az eredményhirdetés után.

(Az Üzletem.hu korábbi interjúját a Get Work ügyvezetőjével IDE KATTINTVA olvashatja.)

Mitől válik szerethetővé napjainkban egy munkahely?

„A Get Workben dolgozó munkatársaim leginkább a letisztult, tágas, modern, család- és kutyabarát irodát, a saját kis belső kertet, a nagy tárgyalót szeretik, ahol rendszeresen összegyűlhetünk ebédelni és közösen megünnepelni a születésnapokat, névnapokat. A jó munkahely lelke nálunk is a recepció, ahol a kollégák mindenben segítenek. A felsoroltak összesége teremti meg azt a sugárzóan pozitív légkört, ahol jó hangulatban telnek a munkanapok és ahol az extra feladat is inspirál. Ezeket említették a kollégák, a Szerethető Munkahelyek pályázati lapján, és ez a sok pozitív vélemény leírhatatlan büszkeséggel tölt el” – mondta a cégvezető.

Egy kis extra motiváció

Jáhny Ákos szerint egy munkahely még szerethetőbbé válik, ha a kollégák folyamatosan találkoznak kihívást jelentő feladatokkal, amelyek megvalósításához a vezetőik részéről támogatásra számíthatnak.

„Szeretem feszegetni a komfortzóna határait, amelyet átlépve a siker íze még édesebb, és még nagyobb löketet ad a következő feladatokhoz. Fontosnak tartom a folyamatos visszajelzést, és mindezek mellett én még mindig eltökélten hiszek az anyagi motiváció erejében is” – nyilatkozta a cégvezető.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS