Négy új gazdasági javaslatot fogadott el a kormány

2021. 09. 07., 12:00

Négy újabb döntést hozott a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára a vállalkozások versenyképességének javítása, illetve az infrastruktúra és a közlekedés fejlesztése érdekében – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető arról számolt be, hogy 150 milliárdról 300 milliárd forintra emelik a támogatott hitelek keretét a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások beruházásaihoz, így 900 cég kap lehetőséget ezek nyomán a versenyképessége növelésére.

Döntés született arról is, hogy Gödön négymilliárd forintos infrastruktúra-fejlesztéssel biztosítják annak lehetőségét, hogy a Samsung SDI tovább bővítse a világ egyik legnagyobb elektromos akkumulátorgyárát, valamint további beszállítók költözzenek a városba.

Ennek kapcsán Szijjártó Péter kiemelte, hogy a magyar gazdaság zászlóshajója az autóipar, amely forradalmi megújuláson megy keresztül jelenleg, s ezért fontos, hogy minél több, elektromos technológiák gyártásával foglalkozó, nagy nemzetközi vállalat képzelje el a jövőt Magyarországon.

A külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy összekötő utat fognak építeni Páty és az M1-es autópálya között, illetve egy elkerülő utat. A közlekedésfejlesztési beruházás szerinte a Zsámbéki-medencében, így a Pátyon élők életét is megkönnyíti, továbbá lehetőséget ad beruházásokra a környéken kialakított, új ipari területen.

A kormány felgyorsítja a Közlekedési Múzeum új épületegyüttesének felépítését, ezáltal Kőbánya megújulhat egy barnamezős beruházás keretében. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 10:10:00
2024 februárjában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 883 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 23, a vendégéjszakáké 19 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS