Czomba Csaba: Megtanulták a vállalkozások, hogyan éljék túl a pandémiát

Czomba Csaba: Megtanulták a vállalkozások, hogyan éljék túl a pandémiát
Szerdahelyi Csaba  |  2021. 07. 19., 10:00

Az év végén a Vállalkozók Napjához kapcsolódóan Budapesten szerveznénk gazdasági fórumot – mondta az Üzletemnek Czomba Csaba, a VOSZ társelnöke, a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fórumának elnöke.

– 2019-ben alakult meg a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma. A koronavírus-járvánnyal terhelt időszakban milyen eredményeket értek el?

– A KMVNF 2019. október 21-én alakult meg a Kárpát Expo rendezvényen. Az alakuló ülésen 15 szervezet képviselői vettek részt. Az alakuló ülésen elfogadásra került a Szervezeti és Működési Szabályzat. Ezt követően 2019. december 6-án Budapesten a Magyar Vállalkozók Napja alkalmából a MÜPA-ban rendezett ünnepségen – a szervezési és figyelemfelhívási tevékenység eredményeként – már 20 szervezet írta alá az Együttműködési Megállapodást. A 2020. évre már éves programot és költségvetést készítettünk. A tervezett programokból azonban csak az első kettő valósulhatott meg a kialakult pandémia következtében. (1. február 6-7; I. Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferencia, Marosvásárhely, 2. február 28; Megbeszélés a Horvátországi Vállalkozói Szövetség alapítóival, Budapest) Az elmúlt évben a Vállalkozói Információs Portál honlapon létrehoztuk a KMVNF menüpontot, amelyre feltöltésre kerültek az alapdokumentumok, az elérhetőség, az elnökség, a tagok névsora, egyéb hírek. Jelenleg a tagok honlapjaira történő átlinkelés lehetőségének kialakítása van folyamatban.

A honlap IDE KATTINTVA érhető el.

– Mely területek fejlesztésére van most a legnagyobb szükség az együttműködésben?

– Ez évben két alkalommal tartottunk virtuális konferenciát a KMVNF tagszervezeteinek részvételével. Az első, márciusban tartott konferencián vállalkozók mutatták be (Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék) tevékenységüket, kiemelve a pandémia okozta nehézségek leküzdését. A júniusban tartott második videókonferencia témája a vállalkozások digitalizációja volt.Az első előadást Szabó Zoltán Kázmér, a VOSZ Digitalizációs-Informatikai Szekciójának elnöke tartotta. A rendezvény további részében 4 határon túli régió képviselői mutatták be a helyi vállalkozások digitalizációjának helyzetét.
Az előadók egyöntetű véleménye volt, hogy nagy a lemaradás a vállalkozások részéről a digitalizáció területén első sorban a Kárpátalján. A felvidéki és délvidéki vállalkozások esetében jobb a helyzet, azonban itt is szükség van további fejlesztésekre, a digitalizáció kihívásainak való megfelelés érdekében. Az előadók és a résztvevők hozzászólásaikban megerősítették a digitalizáció fontosságát, az előrelépés szükségességét, amelynek érdekében folyamatos képzésre, együttműködésre, finanszírozásra van szükség. Ennek érdekében a KMVNF tagszervezetei kifejezték együttműködési szándékukat.

– Sikerült EU-s pályázaton közösen indulni?

– Uniós pályázaton még nem indultunk, de a jövőben keressük a lehetőségét, amely a pályázati kiírások függvénye is.

– A járvány csitultával milyen programokat, projekteket terveznek az év végéig?

– Az őszi hónapokban szeretnénk csatlakozni a CED által szervezett kiállításokhoz és megrendezni az első „Ismerjük meg egymást” témájú rendezvényünket, ahol minden szövetség bemutatkozik.
Az alábbi rendezvények jöhetnek számításba:
- Székelyudvarhelyi Őszi Vásár szept. 30. – okt. 3.
- Eszéki Őszi Vásár okt. 1.—okt 3.
- Székelyudvarhelyi Árubörze okt. 8.

A szervezőktől kapott előzetes értesítés alapján szeptember 14-15-én rendezik meg Tiszapéterfalván a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) szervezésében a VII. Turul Expo Nemzetközi Termékkiállítást és Vásárt, melyen részt kívánunk venni, ahol a hagyományoknak megfelelően Év Vállalkozója Díjak átadására is sor kerül a KMVNF támogatásával és közreműködésével. Az év végén a Vállalkozók Napjához kapcsolódóan Budapesten szerveznénk egy gazdasági fórumot, ahol azon magyarországi szervezetek, intézmények mutatkoznának be, amelyek a határon túli gazdasági kapcsolatokat támogatják (Nemzetpolitikai Államtitkárság, CED). Tervezzük az Év Vállalkozója Díjak átadását a Fórumhoz társult szervezetek tagjai részére Budapesten a Vállalkozók Napja rendezvényen.

– Milyen a gyakorlati együttműködés, a tapasztalatcsere a vállalkozói szervezetek között?

– A videókonferenciák tapasztalata alapján elmondhatjuk, hogy valamennyi szövetség részéről nagy az igény az együttműködésre, a helyi tapasztalatok átadására, ismeretek megosztására. Ennek kiemelkedő példája, hogy Székelyföldön a helyi vállalkozói szervezetek létrehozták a Székelyföldi Vállalkozói Szervezetek Fórumát (SZVSZF) és kidolgozták a Székelyföldi Vállalkozásfejlesztési Stratégiát, amelyet eljuttattak Hargita, Kovászna és Maros megye tanácselnökei részére. A Stratégia teljes szövege honlapunkon is elérhető.

– Mit profitáltak a Fórum szervezetei a pandémiából? Melyek a válságkezelés legfontosabb tanulságai?

– A Fórum szervezetei az eddigi tapasztalatok és elbeszélések alapján megtanulták, hogy egy ilyen nehéz, válságos helyzetben hogyan kell helytállni, a vállalkozásokat tovább működtetni, felkutatva azokat a lehetőségeket, melyek elősegítik a túlélést, a továbblépést. Továbblépések történtek az online térben való megjelenés, értékesítés, marketing tevékenységek területén.

– A VOSZ anyagilag is tudja támogatni a Fórum munkáját? Kapnak támogatást munkájukhoz a magyar kormánytól?

– A KMVNF éves költségvetéssel rendelkezik, amelyet jóváhagyott a VOSZ elnöksége. A magyar kormány felé az intézményes kapcsolat kiépítése jelenleg folyamatban van, amelynek eredményeként reményeink szerint támogatást is kapunk majd a tevékenységünkhöz.

– A Fórum 20 szervezettel alakult meg. Tervezik, hogy még több vállalkozói csoport csatlakozzon a Fórumhoz? Lettek már tagok Horvátországból? Mi a csatlakozás kritériuma?

– A KMVNF népszerűsítése és további határon túli vállalkozói szervezetek megkeresésének eredményeként a FÓRUM tagságának létszáma jelenleg 22.

Csíki Vállalkozók Egyesülete – Csíkszereda
Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért - Zombor
Erdélyi Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetsége – Sepsiszentgyörgy
Gazda Polgári Társulás – Kravany na Dunajom
Horvátországi Magyarok Vállalkozók Szövetsége – Kopacevo
Kárpátaljai Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetsége – Beregszász
Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége – Tiszapéterfalva
Kovászna Megyei Kis és Középvállalkozók Szövetsége Sepsiszentgyörgy
Magyar Kanizsa Község Vállalkozóinak Általános Egyesülete – Magyarkanizsa
Máramarosi Magyar Vállalkozók Szövetsége - Nagybánya
Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete – Lendva
Nagybecskereki Magyar Vállalkozók Egyesülete – Nagybecskerek
Palicsi Vállalkozók Fóruma – Szabadka
Szatmári Iparosok Kamarája Egyesület – Szatmárnémeti
Székelyudvahelyi Magánvállalkozók Szövetsége - Székelyudvarhely
Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége - Szepsi
Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság – Dunaszerdahely
St. Georgius Manager Club – Marosszentgyörgy
Topolya Község Vállalkozóinak Általános Egyesülete –Topolya
Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége – Székelyudvarhely
Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesülete – Bácskossuthfalva
Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége - Budapest

A szervezetek területi megosztása:

- Erdély: 8

- Délvidék: 7

- Felvidék: 3

- Kárpátalja: 2

- Szlovénia: 1

- Horváthország: 1

- Magyarország: 1

A Fórum tagsága önkéntes módon szerveződik Olyan vállalkozói szervezet csatlakozhat a Fórumhoz, amelyeknek célja a vállalkozások támogatása, az együttműködés, közös gazdasági szerepvállalás elősegítése. Az egyes vállalkozások a saját helyi szervezeti tagságuk jogán, a helyi szervezeten keresztül kapcsolódnak be a munkába.

(A fotón: 2019. december 6-án Budapesten a Magyar Vállalkozók Napja alkalmából a MÜPA-ban rendezett ünnepségen 20 szervezet írta alá a Fórum Együttműködési Megállapodását)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS