Büntetett előéletűek nem vezethetnek taxit

2020. 07. 03., 13:35

Tizenhárom közlekedési törvényt módosított mai döntésével az Országgyűlés. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kezdeményezett változtatások egyebek mellett lehetővé teszik a büntetett előéletű taxisok kiszűrését a piac tisztítása, az utasok védelme érdekében.

A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosításával csökkenhet az utasok kárára elkövetett jogszabálysértések száma, javulhat a taxis szakma társadalmi megítélése, a szolgáltatások színvonala. A módosítás teljes körű ágazati támogatottsággal bír, a büntetlen előélet követelményének törvénybe iktatását a hatóságok mellett a taxis érdekképviseletek is szükségesnek tartják, szorgalmazták. A magyar utasok hathatós védelme mellett az intézkedés ahhoz is hozzájárulhat, hogy a külföldről Magyarországra érkező turisták ne a repülőterek, főpályaudvarok környékén működő taxishiénáktól szerezzék első benyomásaikat hazánkról.

Az új szabályozás nem korlátozza indokolatlanul és aránytalanul a foglalkozás szabad megválasztásához kötődő alapjogot, hiszen kizárólag a szakma végzése szempontjából releváns bűncselekményeket sorolja fel. A közlekedési hatóság a jövőben a bűnügyi nyilvántartási rendszerből kérheti le a járművezetői igazolvány kiadásához szükséges adatokat, a kérelmezők adminisztrációs terhei így nem nőnek. A módosítás a jelenleg már érvényes, legfeljebb öt évre szóló személyszállítási igazolvánnyal rendelkező járművezetőket csak hosszabb távon érinti, nekik a következő igazolvány kiadásakor kell majd megfelelniük az előírásnak.

A gazdaság fehérítését szolgálja az a rendelkezés is, amely szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a közterület-felügyeletektől is kérhet adatot az általa üzemeltetett Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerhez (EKÁER) kapcsolódó feladatai ellátásához. Így az áruk tényleges útjának nyomon követése a lehető legteljesebb mértékben biztosítható lesz.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. felhatalmazást kap arra, hogy ellenőrzési feladatai mellett a gyors és kényelmes online ügyintézés elősegítése érdekében is hozzáférhessen a gépjármű-nyilvántartás adataihoz. A személyre szabható ügyintézési felületen (SZÜF) így egyszerűen és hatékonyan biztosíthat majd többletszolgáltatásokat az állampolgárok és vállalkozások számára. Ekként már az értékesítéskor meggyőződhet arról, hogy az adott járműre a megfelelő kategóriájú úthasználati jogosultságot váltják-e meg. Az elektronikus szolgáltatások kiépítése után ezzel a jövőben kizárható lesz, hogy rendszám- vagy kategóriatévesztés miatt pótdíjat szabjanak ki.

A hazai elektronikus útdíjszedési rendszerekből származó bevételek az állami tulajdonú országos közúthálózat fejlesztésének és biztonságos fenntartásának meghatározó jelentőségű alappillérei. A törvénymódosítás kiszámíthatóbbá teszi a gépjárművek fenntartását és működtetését azzal, hogy rögzíti az inflációs hatás rendszerbe építésének legmagasabb szintű jogi kereteit. Az évenként automatikusan frissülő díjszámítás legfontosabb hozadéka, hogy az úthasználók – és különösen a fuvarozó vállalkozások – számára tervezhetőbbé válik a költségek alakulása.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A közlekedés jelentősen befolyásolja a gazdasági fejlődést, a vállalkozások versenyképességét és az emberek életminőségét is. Az ágazati szabályozás rendszeres felülvizsgálata hozzájárul ahhoz, hogy a gyakorlati tapasztalatok a megfelelő gyakorisággal jelenjenek meg a legmagasabb szintű előírásokban. Az innovációs tárca a törvényi felhatalmazás alapján véglegesíti a kapcsolódó rendeleti szintű részletszabályokat.” (ITM Kommunikáció)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS