Nagyot nőtt a cégek bankban tartott pénze

2022. 03. 11., 10:27

Meredeken emelkedett a magyarországi vállalatok bankban tartott pénze. Decemberben valósággal felrobbantak a céges betétek. Ez ugyan januárban visszaállt, de még így is tízezer milliárd forintnál nagyobb az állomány. A cégeknek a bankok hajlandóak magasabb kamatot fizetni, mint a lakosságnak, így aztán a lekötött betétek összege is szépen hízik.

A vállalatok bankokban elhelyezett pénze 11852 milliárd forintot tett ki 2021 decemberben. Bár már 2020. decembere is a bőséges forrásokról szólt, így is 40 százalék feletti növekedés jellemezte a betéteket a 2020 decemberi 8420 milliárd forinthoz képest. Májushoz képest négyezer milliárd forint felett alakult a vállalati pénztömeg növekménye, aminek a döntő része az év végén halmozódott fel.

Csak decemberben másfél ezer milliárd forintot tett ki a vállalati betétek emelkedése. Ez a növekedés viszont részben csak átmeneti volt, januárban szinte ugyanannyival csökkentek a vállalati betétek, mint amennyivel decemberben növekedtek. Viszont így is 10638 milliárdot tett ki az év első hónapjában a vállalatok által bankban parkoltatott pénzt – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

A cégek a betett összeg 32 százalékát kötötték le januárban, ez a pénz pedig szinte kizárólag az éven belül lekötött vállalati betétekbe áramlott. Ilyen lekötésekre átlagosan 3,31 százalékot kaptak a vállalatok, ami jelentős növekedést jelenít meg az egy évvel korábbi 0,48 százalékhoz képest. Ez a tavaly decemberi 2,75 százalékos kamathoz képest 56 bázispontos emelkedés.

Így tehát a tavaly novemberben beinduló nagy kamatemelések, ha nem is teljes mértékben, de nagy részben érvényesültek a vállalati betéteknél. November elejétől a jelenleg irányadónak számító egyhetes betéti kamatot ugyanis az MNB 2,5 százalékkal emelte január végéig. Ugyanakkor a vállalati látra szóló betétek emelkedése ehhez képest jóval szerényebb volt, januárban 0,19 százalékra emelkedett a decemberi 0,15 százalékhoz képest.

A vállalati lekötött betétek viszont így is jelentősen kedvezőbb ajánlatot jelenítenek meg a lakossági lekötésekhez képest. A lakosság számára az éven belüli lekötött betétek átlagkamata 2,08 százalék volt tavaly decemberben, és meg ez az alacsonyabb átlagos érték is csak a betétek nagyjából 5 százalékát érintette. A vállalatok ezzel szemben több mint 1 százalékponttal magasabb kamatra számíthattak, amivel a cégek jelentős része, 32 százaléka élt is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS