Az orosz járványkórházak is magyar cégtől vásárolnak

2020. 07. 20., 17:00

Tavaly ismét növelte exportforgalmát a teljes egészében magyar tulajdonú 77 Elektronika Kft. Az orvostechnológiai vállalat működését és eredményességét a világjárvány sem törte meg, hiszen alapítása óta Magyarországon fejleszti és gyártja termékeit, ezáltal folyamatosan biztosítani tudja a magyar lakosság vércukormérő és tesztcsík ellátását. Emellett a járvány kitörése óta Oroszország járványkorházait látják el saját fejlesztésű automata vizeletvizsgálóikkal.

Célba vették Afrikát

A több mint 100 országba saját fejlesztésű orvosdiagnosztikai eszközeit exportáló hi-tech cég 24,5 milliárd forint exportforgalmat bonyolított le tavaly. A vállalat az árbevétel átlagosan 6-7 százalékát forgatja vissza minden évben az új termékek és technológiák fejlesztésébe. A világ összes kontinensére szállító vállalat 2019-ben betört Kelet- és Nyugat-Afrikába is, Benint és Dzsibutit is célpiaccá téve.

A budapesti és balatonfüredi gyárában több mint 740 főt – köztük több mint 120 fejlesztőmérnököt – foglalkoztató 77 Elektronika Kft. exportjának döntő hányadát a UriSed technológián alapuló vizeletelemző automata rendszereinek értékesítése adja, ami jelentős világpiaci részesedést biztosít a cégnek.

A legnagyobb felvevőpiacnak továbbra is az EU, az Egyesült Államok, Kína, Brazília és a Távol-Kelet országai számítanak. Idén került piacra legújabb termékük, a két üledékvizsgálóból és egy kémiai analizátorból álló UriSed Cascade rendszer, ami nagy kapacitása miatt tökéletes megoldást nyújthat a vírus miatt megnövekedett terheltségű kórházak és laborok számára.

Az orosz járványkórházak is magyar laborokkal szerelkeznek fel

„Az elmúlt három hónapban több, mint 70 automata és félautomata készülékre érkezett megrendelés az orosz partnerünktől. Az országban a vírus miatt létrehozott járványkórházak jelentős részét a vállalatunk által gyártott automata vizeletvizsgálókkal szerelik fel a következő hónapokban” – mondta Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika ügyvezető-tulajdonosa.

Mivel a vírus először Kínán söpört végig, a gazdasági mutatók is itt kezdtek elsőként javulni egy rövid átmeneti megtorpanás után. Részben ennek is köszönhetően azonban jelenleg egy hosszútávú megállapodás van kilátásban a 77 Elektronika Kft. és egy piacvezető, nemzetközi vállalat között, ami a következő években több száz automata üledékvizsgáló készülék kínai értékesítését teszi lehetővé - teszi hozzá az ügyvezető.

A vércukor tesztcsík ellátás a járvány felfutó szakaszában is zavartalan volt

A cég a belpiacon is nőni tudott a tavalyi évben, 5 százalékos bővülést realizálva 2018-hoz képest, így a hazai piacon is stabilan tartja piacvezető pozícióját a Dcont® vércukormérők értékesítése területén. A járvány kitörése azonban a belkereskedelemre is hatással volt.

Magyarországon ugyanis közel 1 millió embert érint a cukorbetegség és mint kiderült a társuló krónikus betegségek is jelentős szerepet játszanak a koronavírus okozta betegség lefolyásában, a cukorbetegek így a fokozottan veszélyeztetett csoportok közé tartoznak.

„A járvány felfutásakor azt tapasztaltuk, hogy a cukorbetegek attól tartottak, nem fognak hozzájutni olyan a betegség kontrollálásához elengedhetetlen eszközökhöz, mint a tesztcsík vagy a mérő, ezért márciusban és áprilisban kiugróan megnövekedett a kereslet a termékeink iránt. Az emberek elkezdtek bespájzolni. Ez azonban felesleges aggodalom volt, hiszen a 77 Elektronika alapítása óta, közel 35 éve Magyarországon fejleszti, gyártja és forgalmazza termékeit, így nem függünk a külföldi gyártók termékeinek behozatalától, az importkorlátozásoktól, úgy mint az import készülékeket forgalmazó versenytársaink. A járványügyi helyzet ellenére is folyamatos volt a gyártás a cég budapesti központjában” – hívja fel a figyelmet Zettwitz Sándor.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS