Az önkéntesség éve lesz az idei Magyarországon

2021. 02. 04., 12:15

Meghirdették 2021-re az önkéntesség magyarországi évét. Az eseménysorozatba a kormányzati, a civil és a vállalati szféra szereplőit is bevonják.

Rácz Zsófia fiatalokért felelős – a családokért felelős tárca nélküli minisztert segítő – helyettes államtitkár szerdán online sajtótájékoztatón a tematikus év egyik legfontosabb céljának nevezte egy új nemzeti önkéntesstratégia kidolgozását a 2021 és 2030 közötti időszakra.

A stratégia céljai az önkéntesség kultúrájának további népszerűsítése, az önkéntesek arányának növelése a felnőtteknél és a fiataloknál, a vállalati önkéntesség ösztönzése, illetve az önkéntesség és a fenntartható fejlődés „még intenzívebb” összekapcsolása – sorolta.

A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: az önkéntesség érték, hiszen ez az egyetlen tevékenység, amelynél „az által leszünk többek, hogy másoknak adunk”.

Közlése szerint 2010 óta folyamatosan nő az önkéntesek száma Magyarországon, a koronavírus-járvány idején pedig az önkéntesség szerepe még inkább felértékelődött.

Az idei magyarországi program előzményeire is utalva felidézte, hogy 2001-ben rendezték meg az önkéntesek nemzetközi évét, 2011-ben pedig az önkéntesség európai évét.

Rácz Zsófia a példamutatás szerepét hangsúlyozva fontosnak nevezte, hogy a fiatalok is kivegyék a részüket az önkéntes tevékenységekből, mivel ezeknek a generációk közötti együttműködésben is jelentős szerepük van.

F. Tóth András, a tematikus évet koordináló Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) ügyvezető igazgatója ismertette: a magyarországi felnőtt lakosság mintegy 30 százaléka vesz részt ilyen tevékenységekben, és egyre többen szeretnének bekapcsolódni azokba. „Önkéntesnek lenni ma menő” – mondta.

Az idei eseménysorozat céljának nevezte az önkéntes programok minőségfejlesztését, köztük a képzési rendszerek kidolgozását, a koordinátorok magas szintű felkészülését, a támogatási rendszerek, jogszabályok szükséges módosítását.

Bálega János, a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület stratégiai vezetője arról beszélt, hogy az idei eseménysorozat kulcsszavai a minőségfejlesztés, a bevonás, a figyelemfelhívás és az innováció. A tematikus év lebonyolításában részt vevő regionális koordinátorok feladata lesz, hogy figyeljenek ezekre.

Beszámolt arról is, hogy a Kaptár Országos Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. Nyugat-Magyarországon három régióban, a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület pedig három kelet-magyarországi régióban lát el koordinátori szerepkört, a fővárosban és Pest megyében pedig az Önkéntes Központ Alapítványhoz lehet fordulni segítségért.

Az év folyamán négy önkéntességi hetet is tartanak: április 19-től a környezetvédelem és fenntarthatóság, június 7-től a szociális ellátás, augusztus 23-tól a gyermek, család, ifjúság, végül október 1-jétől idősügyi témakörben.

Vad Lilla, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány önkéntes programjainak vezetője az év további programjairól szólva elmondta: március 4-én tartják az eseménysorozat nyitóünnepségét Székesfehérváron, itt online szakmai rendezvények, előadások és beszélgetések is lesznek.

Szólt arról is, hogy 52 héten keresztül mutatnak be egy-egy aktív, példaértékű önkéntest az ország különböző területeiről. A hét önkéntese címre folyamatosan várják a jelöléseket az onkentes@onkentes.hu e-mail címre.

Hozzátette: ősszel szakmai konferenciát rendeznek a nemzetközi jó gyakorlatokról, december 5-én pedig Debrecenben tartják az önkéntes év záróünnepségét.

Az eseménysorozat nagykövete Miklósa Erika operaénekes és Gundel Takács Gábor sportriporter, kommentátor. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS