A pandémia felgyorsította a magánvállalatok átalakulását

2021. 09. 02., 16:00

Az elmúlt év piaci kihívásai ellenére sok magánvállalat vezetője véli úgy, hogy a pandémiát követő piaci környezetben jó úton haladnak a rugalmasabbá válás folyamatában. A Deloitte Private most megjelent globális magánvállalatokat érintő jelentése szerint a válság katalizátorként hatott és felgyorsította a szegmens átalakulását. A megkérdezett vezetők több mint kétharmada pozitív cégének kilátásaival kapcsolatban a következő 12 hónapra vonatkozóan.

A Magyarországot is lefedő felmérés főbb megállapításai arra vonatkoznak, hogy a globális járvány hogyan gyorsította fel a cégek tevékenységét és működését:

  • A megkérdezett magánvállalkozások 69 százaléka szerint a járvány jelentősen felgyorsította a digitális átalakulásukat – nem csupán szikrája volt a különböző technológiák elfogadásának és alkalmazásának, de be is robbantotta azt.
  • A magánvállalatok 61 százaléka számít új partnerségek és szövetségek megalakulására a jövőben.
  • A válaszadók 60 százaléka pedig úgy véli, hogy a világjárvány közvetlen következményeként az ellátási láncokat is át kell alakítani.

A Deloitte Private 2021. január 21. és március 9. között 33 országban 2750 magánvállalat vezetőjét kérdezte meg, és arra az eredményre jutott, hogy a szervezetek többsége hét kulcsfontosságú elemre építi ellenálló képességét: a stratégia, a növekedés, a működés, a technológia, a munkaerő, a tőke és a társadalom. A válaszadók pedig ezekben az elemekben rejlő rugalmasság szerint értékelték a saját vállalatuk helyzetét. Ezeknek a komponenseknek az összegzését követően pedig egy ún. „ellenállóképességi mutatót” kaptak. Az eredmények alapján a megkérdezetteket a nagyon ellenálló, közepesen rugalmas és alacsony ellenálló képességű szervezetek kategóriájába csoportosították.

A felmérés szerint a rendkívül ellenálló szervezetek optimistábbak a hosszú távú növekedési potenciáljukban, mint az alacsony ellenálló képességű szervezetek. Előbbiek 52 százaléka nagyon bízik a következő három év kilátásaiban, míg az alacsony rugalmasságú csoportból csak 15 százalék látja így. Földrajzi eloszlás szerint az Egyesült Államok cégvezetői a legoptimistábbak bevétel, nyereség és termelékenység tekintetében az elkövetkező évben a többi ország cégvezetőjéhez képest. Azonban a magyar magánvállalatoknál is hasonló a hangulat: a válaszadók közel fele (44 százalék) számít árbevétel növekedésre a következő egy évben.

A megkérdezett vezetők egyetértenek abban is, hogy a technológiai fejlődés a rugalmas szervezetek legfontosabb ismérve. A magyar magánvállalkozások növekedési stratégiájának a digitális transzformáció az első számú eleme, ezen belül a CRM-el, az automatizációval és a kiberbiztonsággal kapcsolatos fejlesztések vannak a fő fókuszban.

  • A rendkívül ellenálló szervezetek csaknem kétszer nagyobb valószínűséggel (80 százalék) mondták, hogy a digitális átalakulásuk már a válság előtt is megkezdődtek, illetve még jelenleg is folyamatban vannak, míg az alacsony ellenálló képességű szervezetek csupán 43 százaléka mondta ugyanezt. Összességében viszont elmondható az eredmények alapján, hogy a technológiai fejlődést ütemét jelentősen meggyorsította a járvány.
  • A válaszadók 39 százaléka véli úgy, hogy a változások nemcsak az elkövetkezendő 12 hónapra, de az elkövetkezendő évekre is jellemzőek lesznek.

„A felmérés eredményei rámutatnak arra, hogy a céljaik iránt töretlen elkötelezettséget mutató magánvállalatok több olyan területen is bizonyítottak, mint például a digitális átalakulás, az ellátási láncok átalakítása, vagy a munkaerő jövőjét érintő változások kezelése. Markáns különbség látszik az alacsony és a rendkívül ellenálló szervezetek között, utóbbiak nagyobb hajlandósággal fektettek a növekedést segítő területekbe, és tágabb társadalmi szempontok alapján értékelték át céljaikat” – foglalta össze dr. Erdei Márton, a Deloitte Private menedzsere.

A válaszadók többsége úgy véli, a vállalatuk a következő 12 hónapban kilábal a válságból, ennek ellenére úgy gondolják, hogy a járvány széleskörű hatásai a következő néhány évben is érezhetők lesznek. A válaszokból kiderül az is, hogy a magánvállalatok a munkaerővel kapcsolatos kihívásokat rugalmas megállapodásokkal és a szervezeteik áttervezésével próbálták ellenállóbbá tenni.

  • A rendkívül ellenálló szervezetek (19 százalék) vezetői már teljesen átalakították a szervezeteik munkavégzésének módját, 38 százalékuknál azonban még jelenleg is folyamatban vannak az ilyen irányú változtatások.
  • A rendkívül ellenálló szervezetek nagyobb valószínűséggel (66 százalék) bővítik ki saját munkaerőjüket az elkövetkező évben, mint az alacsonyan ellenálló szervezetek (48 százalék).

„A pandémia alatt a magánvállalatok megtanulták, hogy a gondolkodásmód, a működést érintő gyors döntéshozatal, az azonnali cselekvés, és a célok elérését támogató befektetések elengedhetetlenek az ellenálló képesség növeléséhez. Fontos felismerés volt továbbá számukra, hogy nemcsak a gyorsan változó piaci környezetre, valamint a megváltozott ügyféligényekre kell azonnal reagálni, hanem nagyobb hangsúly kell fektetni a munkavállalók elvárásaira is. Ezek azok a felismerések, amik nemcsak a pandémia alatt, de a jövőben is fontos jellemzői maradnak a rugalmasan ellenálló vállalatoknak” – mondta dr. Kóka Gábor, a Deloitte Private közép-európai vezető partnere.

A Deloitte Private tanulmánya teljes terjedelmében itt olvasható el: www.deloitte.com/insights/deloitte-private-global-survey-2021

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS