A NAV is bekopogott a zalai dílerhez

2021. 10. 08., 13:45

A Zala megyei férfi olyan bódító hatású szereket terjesztett online, amik nem szerepeltek sem a kábítószerek, sem az új pszichoaktív szerek listáján, így emiatt nem lehetett felelősségre vonni. Bevallásokat azonban nem nyújtott be és adót sem fizetett a netes kereskedés után, így a NAV munkatársai is kopogtattak nála. Költségvetési csalásért akár 10 évet is kaphat.

A férfit korábban már a román hatóságok is körözték, Magyarországon 2017 óta foglalkozott online terjesztéssel. A bódító szereket csomagként küldte el a megrendelőknek, feladóként fiktív személyneveket használt. A megrendelések ellenértékét jellemzően ukrán strómanok nevére nyitott bankszámlákra kérte, és különböző ATM-ekből készpénzben vette fel. Csak 2020-ban majdnem 10 ezer csomagot adott fel több mint 1,5 tonna összsúllyal. Az összesített adatok szerint 2017-től a vásárlók több mint 777 millió forintot utaltak át neki.

A szakértői vizsgálatból kiderült, hogy a terjesztett szer sem kábítószernek, sem új pszichoaktív anyagnak nem számít, emiatt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felderítői az eladót nem tudták felelősségre vonni. Itt jöttek a képbe a NAV nyugat-dunántúli nyomozói, akik megállapították, hogy a férfi az internetes kereskedelemből származó több száz milliós bevétele után egyáltalán nem adózott, összesen több mint 312 milliós kárt okozott a költségvetésnek.

A NAV munkatársai 7 helyszínen kutattak, 3 ingatlant vettek zár alá, több százezer forintnyi készpénzt, bankszámlapénzt, nagy értékű órákat foglaltak összesen csaknem 150 millió forint értékben. Találtak még több tucat, strómanok nevére szóló bankkártyát, több száz SIM-kártyát és 60 „buta” telefont is, amik a számlanyitásokhoz voltak szükségesek. Az akcióban a rendőrök – a NAV kábítószer-, cigaretta- és bankjegykereső kutyájának jelzése alapján – három helyszínen foglaltak kábítószergyanús anyagokat.

A NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, a férfi az adócsalás miatt akár 10 évet is kaphat. (NAV)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS