A magyarok egyelőre nem kérnek a rovarfehérjéből

2021. 06. 09., 19:45

Magyarországon az emberek közel kétharmada sosem fogyasztana rovarfehérjét tartalmazó táplálékot és mindössze 8 százalékuk gondolja, hogy feltétlenül szükség volna a jövőben ilyen élelmiszerek bolti forgalmazására – derül ki az Agroinform.hu legújabb felméréséből.

Május elején az Európai Bizottság engedélyezte a lisztbogár lárvájának élelmiszerként történő forgalmazását a közösség területén. Hazánkban is működik már sikeres rovarlisztgyártó vállalkozás, igaz, itt egyelőre állati takarmány készül a rovarokból. Bár a tapasztalatok szerint a rovarfehérje sokkal kisebb területen, kevesebb vízigénnyel és alacsonyabb széndioxid-termeléssel állítható elő, mint a hagyományos állattenyésztésből származó fehérje, a kulturális és érzelmi averzió jelenleg áttörhetetlen akadályt képez az ilyen termékek térhódítása előtt.

Az Agroinform.hu szakmai portálon elhelyezett kérdőívre érkezett több mint 300 válaszból az derül ki, hogy mindössze a válaszadók 22 százaléka nyitott olyan táplálék elfogyasztására, amely rovarból származó összetevőt is tartalmaz. További 14 százalék ezt attól teszi függővé, hogy az adott összetevő felismerhető formában található-e meg az élelmiszerben (a feldolgozott rovarfehérje általában liszt vagy olaj formájában kerül az ételekbe). 64 százaléknyian azonban feltétel nélkül elzárkóznak ilyen ételek fogyasztásától.

Az elutasítás leggyakoribb oka (54 százalék) az undor, ugyanakkor sokan, a válaszadók 28 százaléka a kulturális identitás egyik elemeként tekint a rovarfogyasztás elutasítására. A fenntarthatósági érvekkel szemben 13 százaléknyian a növényalapú fehérjetermelés felfuttatását említik alternatívaként, további 5 százalék pedig a vegetáriánus vagy vegán életmódjával nem tartja összeegyeztethetőnek rovarok fogyasztását sem.

A válaszadók 51 százaléka szerint ahhoz, hogy a fejlett világban a rovarfehérje az emberi táplálkozás részévé váljék, minimum egy nemzedékváltásra lesz szükség: a jelenlegi lakosság kulturálisan képtelen ilyen váltásra. 28 százalék szerint komoly marketinggel rövidebb idő alatt is elérhető változás ezen a területen. 21 százaléknyian gondolják úgy, hogy az átálláshoz elsősorban a hagyományos élelmiszerek megdrágulása fog elvezetni.

Az Európai Bizottság döntése értelmében a rovarból származó összetevőket tartalmazó élelmiszerek a hazai boltok polcain is megjelenhetnek. Ezt jelenleg a válaszadók 52 százaléka nem támogatja, és további 40 százalék szabja azt feltételként, hogy az ilyen élelmiszerek egyértelmű megkülönböztető jelzést kapjanak.
A takarmánycélú hasznosítás esetében megengedőbb a lakosság hozzáállása

Fehérjealapú takarmány vonatkozásában az EU komoly importra szorul, csak Magyarországra több mint 500 ezer tonna GMO szója érkezik évente az Újvilágból. Emellett tetemes mennyiségű hallisztet is felhasználunk a takarmányozás során. Ezek részleges kiváltására a rovarfehérje ígéretes alternatíva lehet.

A rovarfehérje takarmányozási célú felhasználását csupán a válaszadók 40 százaléka utasítja el. Az elutasítók 60 százaléka ezt a már ismert érzelmi okokból teszi, 30 százalékuk az átálláshoz szükséges tapasztalatok hiányával indokolja negatív hozzáállását, 10 százaléknyian pedig azt feltételezik, hogy a másfajta takarmánytól a hús a megszokottól eltérő minőségű lesz majd.

Egy külön kérdés szólt az állattenyésztőknek arról, hogy megfelelő technológiai támogatás és pályázati források elérhetősége esetén hajlandó volna-e rovart termelni saját takarmányellátás céljából. A fenti feltételek biztosítása esetén erre 46 százalékuk jelezte hajlandóságát.

„A felmérés alapján is egyértelműen megállapítható, hogy bár a rovarfehérje-fogyasztást az EU igyekezne ösztönözni, elsősorban kulturális okokból a közeljövőben erre érdemi igény nem fog mutatkozni – mutat rá Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – Ebben a helyzetben a fenntarthatóság javítását az élelmiszertermelésben elsősorban a növényifehérje-felhasználás arányának növelése, illetve a fehérjetermelés hatékonyságát alapvetően javító precíziós gazdálkodás támogatása biztosíthatja.”

(Az Üzletem.hu Bolyki Bencével korábban készített interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS