A budapesti utasok elégedettek a taxis tarifával Metál Zoltán szerint

2020. 06. 10., 13:45

A budapesti taxisok és utasok többsége is elégedett az egységes tarifával – mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

Az egységes taxitarifa esetleges megszüntetéséről kérdezték Karácsony Gergely főpolgármestert kedden egy más témában tartott sajtótájékoztatón. A főpolgármester az újságírói felvetésre azt mondta, hogy nincs szándékuk eltérni az egységes budapesti taxitarifáktól, de kíváncsiak a taxisok véleményére.

Metál Zoltán a Kossuth rádió műsorában úgy reagált, hogy az általuk megkérdezett taxisok 89 százaléka elégedett a mostani rendszerrel, és az utasok is azok, amit alátámaszt, hogy 2013 óta 25 százalékkal emelkedett az utazások száma.

„Ez annak köszönhető, hogy kiszámítható volt és kiszámítható jelenleg is a tarifa, az útdíj, ami biztonságot ad az utasoknak” – fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy a taxisok száma is emelkedett, majdnem 40 százalékkal, az elmúlt években.

Jelezte: azt várják a fővárostól, hogy fokozza az illegális és az utasokat megkárosító taxisok kiszűrését, valamint szigorítsa a szankciókat. Azt is kérték, hogy mivel csökkent a taxiállomások száma, a főváros adjon át saját területeket erre a célra.

A taxisok problémának érzik az autósoktól biciklisáv céljára elvett útszakaszokat is, például a Nagykörúton. Nem készült semmilyen hatástanulmány ezzel kapcsolatban, és nem kérdezték meg az érintett szakmai szervezeteket sem – mondta Metál Zoltán. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 10:10:00
2024 februárjában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 883 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 23, a vendégéjszakáké 19 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS