750-800 ezer lakást újíthat fel a lakosság 2022 végéig

2020. 02. 26., 18:15

Mintegy 750-800 ezer lakás újulhat meg 2022 végéig, a magyar háztartások 11 százaléka tervez nagyobb összeget költeni lakására az idén, a következő három évben pedig a lakásállomány közel 20 százalékán végezhetnek felújítási munkákat – ismertette Petz Raymund, a GKI Gazdaságkutató Zrt. igazgatója a GKI és a Masterplast Nyrt. közös felmérését bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

A GKI negyedévente szervez felmérést a lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési terveiről és kilátásairól, a februári felmérés – amelyben ezer háztartást kérdeztek meg – a Masterplast Nyrt. támogatásával készült.

A lakosság lakásfelújításokra és korszerűsítésekre vonatkozó 2020 első negyedévi rövid távú, azaz a következő egy évre vonatkozó várakozásai lényegében megfelelnek az egy negyedévvel korábbiaknak: a biztosan felújítók és korszerűsítők aránya enyhén, 47 ezerről 41 ezerre csökkent, a valószínűleg erre készülőké viszont kissé, 386 ezerről 394 ezerre emelkedett.

Petz Raymund elmondta: a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi felmérésének adatai szerint a magyarországi 4,455 millió egységből álló lakásállomány mintegy kétharmada szorul felújításra. A legtöbben festésre, mázolásra készülnek, amely a felújítókon belül a következő három évben minden hetedik lakást érintheti. Emellett népszerűek az energiahatékonyságot növelő korszerűsítések is, csaknem minden tizedik lakás újulhat meg.

Az igazgató kiemelte, hogy feltűnő a napkollektor és a napelem várható telepítésének alacsony említési gyakorisága. Ez a tevékenység a beszerezhető állami támogatás ellenére sem lett eddig igazán népszerű, ezen a téren egy esetleges új támogatási rendszer sokat javíthat.

A felmérés alapján a felújítási tervek Közép-Magyarországon kissé az átlag alattiak, a háztartások 15 százalékát érinti, míg a vidéki körzetekben valamivel átlag felettiek, a nyugati országrészben a lakások 20, a keletiben 23 százalékuk újulhat meg.

Budapesten a megkérdezett háztartások 16, a megyeszékhelyeken 26, az egyéb városokban 18 és a községekben 20 százaléka készül felújításra. A felújítás-korszerűsítést tervezők 56 százaléka csak egy feladatot végezne-végeztetne el, 28 százalékuk kettőt, és csak 16 százalékuk hármat vagy többet – mindez az igazgató szerint rávilágít a finanszírozási gondokra. A felújítási szándékok gyakorisága és a jövedelmi helyzet összefügg.

Tibor Dávid, a Masterplast elnöke hozzátette, hogy a klímaváltozással kapcsolatos teendők egyre fokozódó mértékben tudatosodnak a lakosság számottevő részében és a szabályozás szigorodása is építési-felújítási feladatokat generál. A fenntarthatóan üzemeltethető, hatékony energia-felhasználású lakások iránt egyre nő a kereslet. Mindezt segítik az igénybe vehető állami támogatások és a felvehető hitelek kedvező kondíciói, bár ez utóbbi téren a közeljövő hozhat kedvező változást. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS