2021. október 21. – Információk, hírek vállalkozóknak

2021. 10. 21., 08:30

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Óriási az érdeklődés a Széchenyi Kártya GO! termékei iránt

Több mint 420 milliárd forintnyi hiteligény érkezett eddig a Széchenyi Kártya GO! új termékeire, a szerződött összeg azonban ennek csupán harmada – számolt be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Budapest Economic Forum konferencián.

Megszűnhet a szakképzési hozzájárulás, csökken a szocho januártól

A kormány megfontolja azt a korábbi kamarai javaslatot is, amely a helyi iparűzési adó idei mérséklését kiterjesztené 2022-re.

Polgár András: A kihívások rendre megtalálnak

Olyan lendületes, szenvedélyes szakemberekkel szeretek együtt dolgozni, akik engem is inspirálni tudnak, így az erőink megsokszorozódnak, és ez kell a motiváláshoz is – mondta az Üzletemnek Polgár András, a Thermal Hotel Visegrád superior vezérigazgatója.

Kevesen élnek a meghosszabbított hitelmoratóriummal

Az ügyfelek közül kevesen élnek a meghosszabbított hiteltörlesztési moratóriummal, amelyet novembertől már csak a rászorulók vehetnek igénybe.

A „STAT WARS” visszatér

A Központi Statisztikai Hivatal a 2021/2022-es tanévben is megrendezi STAT WARS elnevezésű országos középiskolai csapatversenyét.

Fokozottan ellenőrzi ősszel a mikotoxinokat vizsgáló laborokat a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei ősszel – a fokozott kockázat miatt – a mikotoxinokat vizsgáló egységekre kiemelten fókuszálnak majd.

Felhőalapú szolgáltatások: hogyan őrizheti meg Európa a versenyképességét?

Tíz éve a vállalatok felhőre való átállása leginkább az adattárolást és a hálózati működést érintette. Azóta robbanásszerűen fejlődik a felhőalapú innováció, ám sok európai cég még mindig csupán a sávszélesség-bővítés és a költségmegtakarítás eszközeként tekint a felhőre.

Smart money hozhatja mozgásba az induló magyar vállalkozásokat

Az első vállalkozásukat elindító cégvezetők és startup alapítók számára számos, nemzetközi szinten is jelenlévő sikeres magyar vállalatcsoport története nyújt inspirációt.

Az erdélyi magyarok kevesebb mint egyharmada intézi digitálisan az ügyeit

Az erdélyi magyarok 85 százalékának van internet-hozzáférése, de csak 30 százalékuk rutinos digitális ügyintéző – derül ki egy szerdán közzétett felmérésből.

Szerbia beszállna Paks II-be

Szerbia szeretne beszállni a Paks II atomerőmű megépítésébe – mondta Aleksandar Vučić szerb elnök a belgrádi Prva Televízónak adott interjúban.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS