2020. május 18. – Információk, hírek vállalkozóknak

2020. 05. 18., 09:15

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Már igényelhetőek a Széchenyi Kártya Program új hiteltermékei

  • A hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai támogatása mellett 2020. május 15-től igényelhető négy új, speciálisan a válsághelyzetre kialakított Széchenyi Kártya konstrukció.

Így indul újra az élet Budapesten

  • A kijárási korlátozások vasárnap éjféltől megszűnnek Budapesten, május 18. hétfő 0.00 órától új szabályok lépnek életbe.

ÉVOSZ: az építőiparnak szüksége van az állami, önkormányzati megrendelésekre

  • Az építőipar megrendelés-állományának volumene május elején 19-20 százalékkal maradhatott el az előző év azonos időszakitól, a legnagyobb mértékben a települési önkormányzatok építési-beruházási, karbantartási ajánlatkérései, megrendelései hiányoznak.

Aki biztosnak érzi a munkahelyét, inkább folytatja a törlesztést

  • A hitellel rendelkezők 17 százaléka már élt is a hitelmoratóriummal, 20 százalékuk pedig biztos benne, hogy kihasználja a lehetőséget – derül ki a K&H legfrissebb kutatásából, amely a márciusban életbe lépett adósságvédelmi intézkedés hatását vizsgálta.

Május 20-ig dönthetünk 40 milliárd forintról

  • A Pénzügyminisztérium számításai szerint nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély. Eddig lényegesen többen, mint tavaly – mintegy 735 ezren – adták le elektronikus úton a nyilatkozatukat, de május 20-ig még mindenki rendelkezhet adója egy százalékáról.

Adóköteles biztosítási díj: fontos tudnivalók

  • Az adóköteles biztosítási díj fogalmának helyes alkalmazásáról a NAV szakértői készítettek rövid összefoglalót.

EKÁER kockázati biztosíték és útszakasz-mentesítési engedély a veszélyhelyzetben

  • Az adóhivatal a „Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről” szóló kormányrendelet két fontos pontjára hívja fel a figyelmet.

MFB Krízis Hitel: hogy senki se legyen bajban

  • 1500 milliárdos vállalkozássegítő csomagot indított az MFB Csoport.

GDP, I. negyedév: „elégséges”

  • Magyarország bruttó hazai terméke 2020 I. negyedévében a nyers adatok szerint 2,2, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 2,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Megérkeztek a mínuszok: Európai GDP-adatok az első negyedévből

  • A 2019. negyedik negyedévi 1,3 százalékos növekedés után 2020 első három hónapjában 2,6 százalékkal csökkent éves összevetésben a GDP az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.

Hitelbiztosító: brutális csődhullámot okoz a járvány a világgazdaságban

  • Az egyes országok mentőcsomagjai ellenére rekordmértékben nő a csődök száma világszerte, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében.

Vendler Balázs: Peregrin – avagy egy játék két élete

  • Milyen változások érik manapság a gyerekeket a koronavírus kapcsán kialakult kiszolgáltatott helyzetben? Hogyan segíti az otthoni hatékony oktatást a Games for Business online játékosított tanulási rendszere – teszi fel a kérdéseket Vendler Balázs, a Games for Business Kft. alapítója.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS