2020. június 5. – Információk, hírek vállalkozóknak

2020. 06. 05., 08:30

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Kálmán László: Hitelesség, motiváltság, kitartás

  • Sikerült egy rendkívül ügyes és kitartó csapatot felépíteni, akiknek köszönhetően sikeresen építkezik és fejlődik a Braining Hub, valamint eredményesen együttműködik testvércégünk, a Stylers közösségével – mondta az Üzletemnek Kálmán László, a Braining Hub operatív vezetője.

10,2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma áprilisban

  • 2020. áprilisban (naptárhatástól megtisztítva) az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalmának volumene 10,2 százalékkal csökkent éves összevetésben – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Kiskereskedelem: erős mínuszok az Európai Unióban is

  • A márciusi 10,1 százalék után áprilisban 18,0 százalékkal csökkent éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.

Még fél évnyi időt nyerhetnek a webshopok

  • Fél éves halasztást javasol az elektronikus kereskedelmi áfa jogszabálymódosító csomag bevezetésére az Európai Bizottság. Ez alapján az új szabályozás 2021. január 1. helyett csak 2021. július 1-jétől lesz hatályos annak érdekében, hogy a tagállamoknak és a webshopoknak elég idejük legyen a felkészülésre.

Súlyos árat fizethetnek az újranyitott üzletek, ha nem figyelnek erre

  • A járványhelyzet lecsengésével és a korlátozások részleges feloldásával egyre több cég dönt az újranyitás mellett. Az otthonmaradás és a szociális távolságtartás azonban maradandó változásokat hozott a vásárlói magatartásban.

Tématerületi Kiválósági Program 2020: több mint 44 milliárd forint forrás áll rendelkezésre a következő két évre

  • A tudományos intézmények kiválóságát ösztönző eddigi programok integrált támogatási konstrukcióként, Tématerületi Kiválósági Program 2020 (TKP2020) néven folytatódnak, ezt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap finanszírozza, a következő kétéves időszakban mintegy 44,3 milliárd forinttal” – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.

A jó kiválasztás kétszeres profitabilitást hozhat

  • A pandémiás helyzet utáni nyitás minden üzleti szektorban felveti a kérdést, milyen munkaerőpiaci lépéseket érdemes tennie a vállalatoknak, hogy kivédjék az elmúlt hónapok negatív hatásait. Számos elemzés szerint a kulcs sokkal inkább a hatékony kiválasztásban és kevésbé a készségfejlesztésben rejlik.

Többen vállalnának másodállást a válság miatt

  • A koronavírus digitális hálót vont körénk. Nem volt nehéz az online átállás: a járvány előtti időszakhoz képest ma már többen fordulnak a digitális megoldások felé. A járványhelyzet miatt behúztuk a kéziféket, megfontoltabban költünk és harmadunk hajlandó nagyobb befektetését is elhalasztani.

Jöjjön a dugódíj vagy ne jöjjön? Válaszoltak a lakosok

  • Az évek óta viták kereszttüzében álló fővárosi dugódíj bevezetésével a magyarok mindössze 14 százaléka ért teljesen egyet, 9 százalékuk pedig a vidéki nagyvárosokban is nagyon szívesen látná – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből.

Szlovákiában is komoly bajban az idegenforgalom

  • A szlovákiai idegenforgalmat idén már a gyors határnyitás sem mentheti meg – állítja a Szlovák Idegenforgalmi Szövetség.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS