Nem csökkent a magyarok utazási kedve – Így látja a Szallas Group

2021. 12. 07., 09:58

A koronavírus-járvány az utazási kedvet a vártnál kevésbé vetette vissza az idén, jövőre pedig a Covid-járvány előttinél is magasabb lehet a fogyasztók utazási hajlandósága – derül ki a Szallas Group és a Nielsen IQ közös, reprezentatív kutatásából.

A megkérdezettek 92 százaléka az idén és tavaly is legalább egy alkalommal utazott, és 99 százalékuk tervezi ezt a járvány utáni időszakban. Míg idén a válaszadók alig ötöde utazott külföldre és belföldre egyaránt, addig jövőre ezt már több mint felük tervezi. A kutatás szerint a magyarok többsége inkább a környező országokba – Horvátország, Románia, Csehország, Lengyelország – utazna szívesen.

Ez a regionális utazási igény nem csak Magyarországon, de a teljes kelet-közép-európai piacon egyre erősebb. A csoport stratégiájában ezért központi helyet foglal el a régiós szálláskínálat bővítése, a térségi országok turisztikai attrakcióinak összekapcsolása – mondta Papp István, a Szallas.hu magyarországi igazgatója a közleményben.

Az utazási motivációk között a nyaralás marad az elsődleges, 68 százalék válaszolta ezt, de figyelemreméltó a növekedés az egészségturisztikai célú és a kulturális körutazások szegmensében. Előbbi céllal belföldön korábban a válaszadók negyede utazott, ezt a járvány után már harmaduk tervezi. A külföldi körutazások esetében még markánsabb az emelkedés: 15 százalékról 27 százalékra nőtt az arányuk a járvány előtti időszakhoz képest.

A belföldi úti célokat tízből kilenc válaszadó saját autóval keresi fel a pandémiától függetlenül is, a járvány hatására azonban 59 százalékról 68 százalékra nőtt azok aránya, akik külföldre – elsősorban a környező országokba – autóval utaznak.

A kutatást a magyar Szallas.hu Zrt.-ből és a kelet-közép-európai régió további legnagyobb szállásportáljainak összeolvadásából létrejött Szallas Group négy országában – Magyarország mellett Lengyelországban, Csehországban, és Romániában – végezték, online adatfelvétellel. A több mint 6 ezer ember bevonásával végzett felméréshez a kérdőívet és az elemzést a Nielsen IQ globális piackutató vállalat készítette.

A Szallas Group 12 online utazási termékkel, több mint 80 ezer foglalható szállásadó partnerrel és 350 dolgozóval működik. A cégcsoport által közvetített szállásdíj értéke idén a járvány ellenére is meghaladja az 50 milliárd forintot. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS