Fenyő Miklós ezért mondott köszönetet a Danubius Hotels-nek

2021. 04. 14., 20:30

A Danubius Hotels az elmúlt évben számos kulturális produkciót, alkotót támogatott a koronavírus járvány alatt. A tudatosan felvállalt támogatói szerep a járvány miatt bajba került kulturális szektor támogatását tűzte ki célul a szállodalánc rendelkezésre álló eszközeivel. A filmes, zenei, színházi és írói együttműködések közül a TRIP legújabb produkciója a Tavaszi fesztivál keretén belül debütál, Buvári Tamás rendező, Tüneményes utazás című filmjét jelenleg is készítik, Fenyő Miklós klipet forgatott az egyik szálloda területén, Rácz Zsuzsa, az egyik legismertebb magyar író pedig alkotási helyszínnek választotta ez egyik nyitva tartó Danubius szállodát.

A járványhelyzet számos szektort lehetetlenített el, köztük a turizmust és a kulturális szektort is. A Danubius Hotels, ahogyan a szállodaipar többi szereplője is, a koronavírus járvány miatt már több mint egy éve kénytelen zárva tartani legtöbb szállodáját. Az anyagilag és érzelmileg is megterhelő helyzetben a Danubius Hotels vezetősége elhatározta, hogy kiemelt érzékenységgel fordul a kulturális szereplők és produkciók felé, akiket szintén drámaian sújt az elhúzódó válság. A kulturális produkciók, színházak, filmek, zenészek és más alkotóművészek komoly veszteségekkel vészelik át ezt az időszakot, miközben éppen ezekre a produkciókra lenne szükség, hogy segítsenek kilépni az egyhangúságból, feltöltsenek, reményt adjanak.

„Az elmúlt egy évet soha nem tapasztalt nehézségekkel vészeltük át. Tudjuk, mit jelent takaréklángon működni és folyamatosan a visszatérést várni, közben tartani magunkban és munkatársainkban a lelket. Szerettünk volna segítséget nyújtani azoknak a művészeknek, alkotóknak, akik hozzánk hasonlóan, rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. Bár jelenleg szerény eszközökkel áll módunkban segíteni, de meg tudtuk találni azokat a lehetőségeket, mint a helyszín biztosítása, vagy egy-egy működő szolgáltatás nyújtása, amelyekkel támogatni tudtuk az adott kulturális produkció létrejöttét, és a bajban is össze tudtunk fogni. Több írónak biztosítottunk alkotási lehetőséget, forgattak szállodáinkban filmeket és zenei klipeket, de még színdarabot is – ez utóbbi tényleg ritka pillanat egy szállodalánc történetében” – mondta Gál Judit, a Danubius Hotels marketing és kommunikációs igazgatója.

A TRIP, Budapest izgalmas kulturális helyszíne és csapata a világon elsőként alkalmazkodott a hirtelen megváltozott kulturális körülményekhez, még 2020 tavaszán megalapította az Első Magyar Karantén-Színházat. A TRIP idén áprilisban valódi különlegességgel készül: Shakespeare/37 címmel indít új, online szériát, amelyben a színház és film talál egymásra kortárs művészek koprodukciója által. Az epizódokat Budapest egyedi, rejtett, alig ismert helyszínein forgatták, a helyszínek közül az egyik a Danubius Hotels jelenleg is nyitva tartó szállodája a Danubius Hotel Helia volt.

„A nagy csöndben, tehetetlenségben igazán felemelő volt az a hozzáállás és segítség, amit a Danubius Hotels vezetőségétől és a Helia dolgozóitól kaptunk. Jó volt érezni, hogy mindenkiben a tenni akarás dolgozik. Mindent megkaptunk, amit kértünk, ami ráadásul egy ilyen helyen – ahol a „rend a lelke mindennek” filozófia kell, hogy érvényesüljön – még nagyobb tett, hiszen egy forgatás maga a rendetlenség. A legjobb helyszín, a legjobb emlék a stábnak forgatások során” – mondta Magács László, a WebSzínház igazgatója, a SH/37 sorozat rendezője.

A Shakespeare/37 című projekt kizárólag online lesz látható – angol felirattal is –, a premiert a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, 2021. április 14-én tartják a BTF YouTube-csatornáján.

Egész estés játékfilmet forgatott a veszprémi Szeretfilm Stúdió a Balatonnál. A film egy családról és konfliktusaikról szól, akik, hogy rendezzék kapcsolatukat, egy Tüneményes utazás keretében jutnak el a Balatonhoz. Buvári Tamás rendező, a Balaton szerelmese a Danubius Hotels Balatonfüredi Annabella szállodáját választotta a film helyszínének. A filmet, amely a közösségi összefogás jó példája lehet, hiszen közösségi és helyi lokálpatrióta cégek finanszírozásából forgatják, 2022 márciusában mutatják be.

Rácz Zsuzsa író a budapesti Danubius Hotel Heliában vonult el alkotói időszakra: „Képzeljék: én nem pakolok, nem mosogatok, nem teregetek, nem hangzik fel 10 percenként, hogy anya, hogy kell ezt, vagy azt... Ez egy csoda, egy év bezártság után, hogy heti másfél napban újra képes vagyok koncentrálni a munkámra, magamra. Virginia Woolftól tudjuk, az alkotáshoz kell egy saját szoba: nekem otthon sosem volt, így a room office szolgáltatás keretében megadatik nekem az elképzelhetetlen, vendég vagyok, enni kapok, alkothatok. A Danubius Hotels vezetőivel összefogva azon vagyunk, hogy másnak is jusson a kiváltságból: minipályázatot indítottunk a Terézanyu Klub tagjainak, akik Egyperces műveikkel szintén pályázhatnak villám-alkotói szabadságra. Mert együtt írunk, együtt nevetünk, az alkotás töltődés, pláne egy hotelben, ahol magad lehetsz.”

Fenyő Miklós klipje forgatásához kért segítséget a Danubiustól.„A legutóbbi dalom képi felvételeire jó részt a Danubius Hotel Helia kertjében került sor. Köszönjük, hogy ily módon a videó elkészülhetett. Ezzel a nagyvonalú hozzáállással a járvány okozta nehéz időkben nagy segítséget nyújtottak egy alkotó ember munkásságához.”

(Fotó: Fenyő Miklós hivatalos oldala)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS