Trump: a kormányzat segíteni fogja a tagállamok vírusteszteléseit

2020. 05. 12., 09:15

A szövetségi kormányzat segíteni fogja a tagállamok vírusteszteléseit – jelentette be Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Ház Rózsakertjében tartott sajtókonferencián.

Donald Trump leszögezte: minden amerikai, aki akarja, elvégeztetheti a vírustesztet. Elmondta, hogy a szövetségi kormányzat tesztkészletekkel, vattapálcákkal és más szükséges anyagokkal segíti valamennyi tagállamot, és a Fehér Ház készen áll arra is, hogy szakértőket küldjön a tagállamokba, elősegítendő a tesztelési kapacitások gyors növelését.

„Már a járvány kezdetén mondtam, hogy a szövetségi kormányzat támogatni fogja a tagállamokat, és ez így is történik” – hangsúlyozta az elnök. Azt állította, hogy a tesztelésben Amerika élen jár.

Trump elmondta: a magánszektorral közösen az Egyesült Államok vezető patika- és élelmiszerhálózatai jelenleg országszerte 240 helyen építettek ki olyan helyszínt, ahol vírustesztet végeznek. A hét végéig 300-ra szeretnék növelni ezek számát, egy hónapon belül pedig további több száz tesztelőhelyiséget létesítenek. A kormányzat egymilliárd dollárt fordít e célra.

Brett Giroir, az emberierőforrás- és egészségügy-minisztérium helyettes vezetője azzal egészítette ki az elnököt, hogy a szövetségi kormányzat összesen 11 milliárd dollárt biztosít a tagállamoknak a vírustesztekhez, beleértve a szükséges helyiségek kiépítését, a tesztkészleteket és a minden szükséges felszerelést.

Újságírói kérdésre válaszolva Trump elmondta: nem tud róla, hogy Mike Pence alelnök sajtófőnökén kívül a Fehér Házban másnak is pozitív lenne a vírustesztje. Az alelnökön péntek óta kétszer is – vasárnap és hétfőn – elvégezték a vírustesztet, amely mindkét esetben negatív lett – fűzte hozzá.

Nem sokkal a sajtókonferencia előtt hozta nyilvánosságra a Fehér Ház, hogy az elnöki hivatalban hétfőtől mindenütt kötelező a szájmaszk viselése az ott dolgozóknak és a látogatóknak egyaránt.

Szintén újságírói felvetésre reagálva Donald Trump kifejtette: nem áll szándékában újranyitni a kereskedelmi tárgyalásokat Kínával. „Hallottam róla, hogy a kínaiak állítólag újrakezdenék a kereskedelmi tárgyalásokat, hogy az érdekeiknek megfelelőbb megállapodásra jussunk, de ez engem egyáltalán nem érdekel” – fogalmazott.

MTI/Járai Judit, Washington

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS