Másfél millió kilométernyi folyóról és patakról döntött Trump

2020. 01. 24., 10:00

Az amerikai kormányzat visszavonta a vizek tisztaságának védelméről szóló, csaknem fél évszázados szövetségi rendelkezést – jelentette be az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) csütörtökön.

A döntés több mint másfél millió kilométer területen lévő folyó, kisebb csatorna, patak, ér és mocsárvidék természetvédelmi megóvásának a végét jelenti. A védett területeken eddig nem lehetett mezőgazdasági termelést folytatni és ingatlanfejlesztést végrehajtani.

Donald Trump amerikai elnök már hivatalba lépése kezdetén hangoztatta, hogy szeretné megszüntetni, de legalábbis jelentős mértékben visszaszorítani a környezet védelmére – így a vízvédelemre is – vonatkozó törvényeket és szövetségi szabályzatokat. Azzal érvelt, hogy ezek felesleges terhet jelentenek a farmereknek, földtulajdonosoknak és az üzleti vállalkozásoknak.

Elemzők szerint a csütörtöki döntéssel a kormányzat éppen ennek a rétegnek kívánt gesztust tenni.

Andrew Wheeler, az EPA igazgatója a védelmet eltörlő rendelkezés aláírása után kifejtette: a döntés lehetővé teszi a farmereknek, hogy szabadon művelhessék földjeiket anélkül, hogy attól kelljen félniük, akaratlanul is beleszántanak egy szövetségi védelem alatt álló, kiszáradt patakvölgybe vagy lápos részbe. Hozzáfűzte, hogy könnyebben kaphatnak majd engedélyt az eddigi védett területeken beruházni szándékozó ingatlanfejlesztők és ipari vállalkozások is.

Az igazgató arra nem tért ki, hogy a gazdálkodásba bevonandó területeken alkalmazott rovarirtó szerek vagy műtrágyák és egyéb vegyi anyagok hogyan szennyezik majd a vízi utakat. Azt azonban fontosnak tartotta leszögezni: a változások olyan, csupán időszakos vízfolyásokra – folyókra és patakokra – érvényesek, amelyeknek medrében csak nagy esőzés vagy hóolvadás után van víz. Az ilyen hegyi patakok és folyók biztosítják egyébként néhány, általában száraz éghajlatú tagállam, például Új-Mexikó vízellátásának egy részét is.

Jen Pelz, a Wild Earth nevű új-mexikói környezetvédelmi szervezet vezetője újságíróknak úgy nyilatkozott: ebben a tagállamban különösen aggodalmat kelt az intézkedés, mert a Rio Grande, amely az ivóvíz és az öntözésre alkalmas víz nagy részét biztosítja a helybélieknek, éppen ilyen, eddig védett hegyi patakokból és lápokból kapta utánpótlását.

Elemzők emlékeztetnek arra, hogy hivatalba lépése óta Donald Trump enyhített az olaj- és gázkitermelés szigorú szabályozásain, növelte a gépjárművek károsanyag-kibocsátási normáit, és javaslatot tett a kihalással fenyegetett, veszélyben lévő állat- és növényfajokat védő törvény módosítására is.

MTI/Járai Judit, Washington

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS