Kína egyre csak kapaszkodik Amerika után

2018. 12. 26., 14:30

Londoni pénzügyi elemzők szerint az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi konfliktus hosszú távú visszahúzó és árfolyamgyengítő hatásai miatt Kína az eddig vártnál később, a 2030-as évek elején veheti át az első helyet az amerikai gazdaságtól a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) minden év végén összeállítja a következő másfél évtizedre szóló prognózisát a világ vezető gazdasági erőcentrumainak sorrendjéről, a dollárban folyó áron számolt GDP alapján.

Szerdán ismertetett 240 oldalas, 193 országot rangsoroló éves elemzésükben (CEBR World Economic League Table, WELT 2019) a cég szakértői közölték: jelenlegi várakozásuk szerint az Egyesült Államok és Kína 2032-ben cserél helyet a legnagyobb gazdaságok globális ranglistájának első két helyén.

A CEBR a tavalyi WELT-tanulmányban ugyanezt még 2030-ra jósolta. Az idei előrejelzés szerzői hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az Egyesült Államokkal kialakult kereskedelmi háború már érezteti hatását a kínai feldolgozószektorban, és a kínai gazdaság növekedési üteme máris meredeken lassul. A CEBR szerint ezt a legjobban Kína kereskedelmi partnereinek exportteljesítménye illusztrálja: Ausztrália kínai exportja tavaly például 21,8 százalékkal emelkedett, az idén azonban jórészt stagnált.

Az amerikai importvámok komoly problémát okoznak a kínai gazdaságnak. A teljes kínai exportnak körülbelül az ötöde irányul közvetlenül az Egyesült Államokba, de a közvetett exportot és egyéb csatornákat is figyelembe véve valószínűbbnek tűnik, hogy a teljes kínai kivitelnek valójában a harmadát végső soron az amerikai fogyasztók vásárolják meg.

A cég a következő másfél évtizedre folyamatszerűen lassuló kínai gazdasági növekedéssel számol. Szerdai előrejelzése szerint a kínai hazai össztermék 2018 és 2023 között éves átlagban 5,4 százalékkal, a 2023-2028-as időszakban évente átlagosan 4,1 százalékkal, a 2028-tól 2033-ig terjedő időszakban 4 százalékos évi átlagos ütemben bővül.

A CEBR hangsúlyozza: ez az előrejelzés is arra a feltételezésre alapul, hogy a kínai gazdaság elkerüli a kemény landolást, és az Egyesült Államokkal kialakult kereskedelmi viszályt sikerül megnyugtató módon rendezni.

Mindezek alapján – és feltételezve azt is, hogy a lazuló kínai monetáris politika a kínai valuta árfolyamgyengülésével jár – jutottak a CEBR londoni elemzői arra a következtetésre, hogy Kína az eddig várt 2030 helyett 2032-ben lesz a világ legnagyobb gazdasága.

A cég modellszámításai alapján a mozgó 15 éves előrejelzési időszak végére, amely 2019-től számolva ezúttal 2033-ig tart, a kínai hazai össztermék nominális értéke meghaladja a 37 700 milliárd dollárt, az amerikai GDP-érték ugyanabban az esztendőben viszont 35 416 milliárd dollár lesz.

A CEBR szerdán bemutatott új WELT-előrejelzése szerint a globális bizonytalanságok ellenére továbbra is valószínű, hogy a XXI. század az ázsiai gazdaságok évszázada lesz.

A cég hangsúlyozza, hogy 2003-ban a világ legnagyobb gazdaságainak felső ötös mezőnyében az Egyesült Államok, Japán és három európai ország – Németország, az Egyesült Királyság és Franciaország –szerepelt. Harminc évvel később, 2033-ban azonban az Egyesült Államok mellett várhatóan három ázsiai ország, az addigra már valószínűleg a világ legnagyobb gazdaságává előlépő Kína, a harmadik helyre felzárkózó India és a negyedik helyezett Japán, valamint egyetlen európai gazdaság, az ötödik helyre kerülő Németország alkotja majd az ötös élmezőnyt.

A CEBR hosszú távú prognózisa szerint a magyar gazdaság helyezése az idén a vizsgált 193 gazdaság teljes mezőnyén belül az 57. helyen stabilizálódik a dollárban mért hazai össztermék alapján, és ezt a pozíciót Magyarország a 2033-ig szóló előrejelzési időszak végéig megtartja. A ház modellszámításai szerint a magyar nominális GDP-érték abban az évben 335,4 milliárd dollár lesz.

MTI/Kertész Róbert, London

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS