Bemutatta új elektromos autóit Kínában a Volkswagen

2020. 11. 04., 11:30

A Volkswagen AG német autógyártó bemutatta új, elektromos autóit Kínában, helyet követelve magának az új energiával működő járművek legnagyobb piacán – számolt be a Sohu kínai hírportál.

Az ID.4 CROZZ, valamint az ID.4 X elektromos városi terepjárókat kedden mutatták be a dél-kínai Sencsenben. Előbbit a wolfsburgi székhelyű autógyártó FAW-Volkswagen, míg utóbbit a SAIC-Volkwagen nevű vállalkozása gyártja.

Stephan Wöllenstein, a Volkswagen csoport kínai ágazatának vezérigazgatója az eseménnyel egybekötött sajtótájékoztatón elmondta: 2023-ig az ID-család nyolc különböző modelljének bevezetését tervezik. Az autógyártó reményei szerint ezekkel a modellekkel a Volkswagen az új energiával működő gépjárművek legkedveltebb márkájává válhat Kínában.

A két ID.4 modell jelenleg előrendelhető, árukról pedig annyit árultak el, hogy a levonások után 250 ezer jüan (11,7 millió forint) alatt lesz. A vetélytárs Tesla Model 3-as típusú járművének alapverziója jelenleg 249 900 jüanba kerül.

A gyártó beszámolója szerint az ID.4-es, MEB platformra épülő modellek maximális hatótávolsága meghaladja az 550 kilométert.

A Volkswagen szeptember végén jelentette be, hogy kínai partnereivel együtt csaknem 15 milliárd eurós beruházást fog végrehajtani az elkövetkező négy évben az elektromos autók piacán. A cég emellett már elindított egy 33 milliárd eurós befektetést az elektromos autók globális fejlesztésére. Az elektromos autókra való átállás és digitalizáció jegyében pedig a Volkswagen 2025-ig összesen 15 különböző, új energiával működő modellt kíván gyártani Kínában, így kínai portfóliójának 35 százalékát tennék ki a teljes mértékben elektromos járművek.

Kína a világ legnagyobb piacának számít mind az elektromos járművek, mind a személyautók kereskedelme szempontjából. A kínai kormányzat pedig a légszennyezettség enyhítésére azt a célt tűzte ki, hogy 2025-re az autóeladások negyedét tegyék ki az elektromos járművek, amelyek jelenleg csupán az új autók forgalmának mintegy 5 százalékát adják. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS