Ukrajnai háború – Válsághelyzet az online térben is

2022. 03. 04., 20:03

Már a pandémia ideje alatt is megtapasztalhattuk, hogy a válságot kihasználva jelentős mértékben megugrott az online térben elkövetett bűncselekmények száma. Most az orosz-ukrán háború alakulását követve láthatjuk, mennyire fontos szerepet játszik a kibertér a krízishelyzet alakulásában. Az etikus hackerek segítő szándéka mellett egyre több pénzsóvár csaló próbálja hamis adományozási felhívással kihasználni a válságos időszakot.

Az elmúlt napok történései sokakból együttérzést és segítő szándékot váltottak ki, sajnos azonban jó pár olyan kétes szervezet is felbukkant, amely az emberek jóhiszeműségét kihasználva aljas módon próbál pénzhez jutni.

Az ESET kutatói rengeteg olyan weboldalt fedeztek fel, melyek jótékonysági célokra hivatkozva próbálnak pénzt kicsalni a jóhiszemű netezőktől. Ezek a weboldalak az aktuális események tükrében erőteljesen az érzelmekre ható, ugyanakkor hamis felhívásokat intéznek a látogatók felé, az ukrán néppel való együttérzés jegyében.

Az adott honlapok jellemzően nem teljesen egyértelműen, kissé ködösen fogalmaznak a „segély” felhasználási módjára vonatkozóan. Alaposabban megvizsgálva ezeket, az is világossá válik, hogy egyikük sem képvisel legitim hivatalos szervezetet. Az ESET szakértői összegyűjtöttek néhány ilyen példát:

· help-for-ukraine[.]eu

· tokenukraine[.]com

· supportukraine[.]today

· ukrainecharity[.]gives

· ukrainesolidarity[.]org

· ukraine-solidarity[.]com

· saveukraine[.]today

 E-maillel is próbálkozhatnak a csalók

A kibertámadók közvetlen formában is megkereshetnek bennünket, jellemzően kéretlen e-mailen keresztül. Egy Reddit-felhasználó osztotta meg az alábbi, hamis adománykérő levelet:

„Szia! Elnézést a zavarásért! Ukrán vagyok, megölték ma a férjem és a fiam, a bankok pedig bezártak. Nincs mit ennünk, könyörgöm Neked Isten nevében, hogy segíts rajtam bármilyen összeggel. Most semmi sem kevés, mert a két lányomnak muszáj ennie a túlélésért. Bármilyen összegért hálás vagyok, hiszen a bankok bezártak.  Az egyetlen módja a segítségnek, ha Bitcoint küldesz nekem. Kérlek, ments meg egy életet, a mindenható Isten meg fog áldani ezért. Amin”

Több más, ehhez hasonló trükk kering még a különböző közösségi média felületeken, melyek célja, hogy bitcoint szerezzenek a jóhiszemű felhasználóktól. Egy olyan korban, amikor mindennaposak az online fiókok feltörései, és folyamatos kibertámadások érnek ukrán célpontokat, nehéz a „kizárólag digitálisan” elérhető információkat ellenőrizni.

Míg a válságok idején a közösségi oldalak nagy szerepet játszanak abban, hogy tájékoztassanak a segítségnyújtás lehetőségeiről, ugyanakkor a csalásoknak is rendívül jó táptalajt jelentenek.

Hogyan kerülhetjük el a jótékonysági csalásokat?

Ha adományozni szeretnénk, érdemes megfogadni az alábbi jó tanácsokat a saját biztonságunk megőrzése érdekében.

· Gondosan ellenőrizzük adakozás előtt, hogy pontosan milyen alapítványt, vagy szervezetet támogatunk. A legjobb, ha ragaszkodunk azokhoz a jól ismert, nagy múltú megbízható szervezetekhez, amelyek valamilyen formában vagy akár partnereiken keresztül jelen vannak Ukrajnában.

· Adományozzunk közvetlenül a webhelyükön keresztül, vagy forduljunk egyenesen az adott jótékonysági szervhez útmutatásért.

· Legyünk óvatosak a pénz átutalására vagy ajándékutalványok küldésére vonatkozó kérelmekkel kapcsolatban.

· Legyünk óvatosak az ismeretlen feladóktól származó kéretlen e-mailekkel és közösségi média üzenetekkel. Ezeknél kerüljük a mellékletek letöltését, vagy a linkekre való kattintást, mert akaratlanul is rosszindulatú programot tölthetünk le az eszközünkre. 

· Még a látszólag megbízható forrásokból érkező üzenetekkel is érdemes vigyázni, és alaposan ellenőrizni azok hitelességét. Vegyük fel a kapcsolatot közvetlenül a feladóval más csatornákon is, például telefonon vagy e-mailen keresztül.

· Legyünk szkeptikusak a jótékonysági szervezeteket népszerűsítő közösségi média tartalmakkal, amíg nem ellenőriztük, hogy valóban legitim szervezetről van szó. Nem tudhatjuk, hogy az ismerősünk, aki megosztotta, elvégezte-e előtte ezt a kutatómunkát, és a poszt alatti lájkok száma sem hitelesíti annak valóságtartalmát.

· Ne engedjünk az indokolatlan pszichológiai nyomásnak, bűntudatkeltésnek, hiszen a csalók éppen ez a sürgetést használják fel arra, hogy minél előbb átgondolatlan adakozásra késztessenek minket.

Mivel az ukrán humanitárius válság továbbra is a címlapokon szerepel a világ minden táján, a csalók folyamatosan keresik az újabb módszereket, hogy saját hasznukra fordítsák a háború által érintett, kiszolgáltatott emberek helyzetét. A hamis jótékonysági átverések esetén ráadásul áldozatként nem csak minket ér kár, de a rászorulók helyett a csalók zsebében landol a jóhiszemű adományunk.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-04-17 21:10:06
A globális kihívásokra, az ezeket övező változásokra és szabályozásokra reagálva az év elején alakult meg a VOSZ BPVRSZ Fenntarthatósági Vállalkozói Közösség, amely a hamarosan kötelező jelleggel életbe lépő ESG előírások és környezetvédelmi szabályozások kezelésében is segítséget nyújthat, és adhat kézzelfogható megoldást a piaci szereplőknek.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS