Így szerezz sikeresen befektetőket

2020. 10. 08., 16:55

Egyre több startup és vállalkozás dönt úgy, hogy kockázati tőkebefektetést vesz igénybe cége elindításához, fellendítéséhez, hogy felgyorsítsa a piacra lépését, fejlődését. A befektetők elnyerése azonban külön „művészet”, amelynek nem árt megtanulni a technikáját. A Cápák között üzleti showműsor K&H az innovációért különdíját elnyert, Cseppke megálmodói ezért megmutatják, hogy mire érdemes figyelni, amikor a sorsdöntő megbeszélésre sor kerül.

A kockázati tőkebefektetés a startupok és vállalkozások körében ígéretes lehetőség, amellyel egyre több hazai cég is él. A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) legfrissebb jelentése szerint, a hazai kockázati tőkealapok tevékenységeit vizsgálva, tavaly 203 befektetést hajtottak végre itthon és külföldön, összesen 125 millió euró, hozzávetőleg 45 milliárd forint értékben, ami 64 százalékkal több, mint a tavalyi évben. A befektetőkkel történő tárgyalás azonban külön tudást igényel, ezért alaposan fel kell készülni, ha gördülékenyen és eredményesen szeretnénk venni az akadályokat. A Cápák között üzleti showműsor K&H az innovációért különdíját elnyerő, Cseppke babaruhák és kiegészítők megálmodói – Giret Fruzsina és Laár Györgyi – már sikeresen megnyerték a Cápák bizalmát, most pedig megosztják tapasztalatait arról, hogy mire kell odafigyelni, ha tőkebefektetőkkel tárgyalunk.

1. Az alaposnál is jobban készüljünk fel!

A befektetők elsősorban a számokból értenek, tehát a felkészülés első és legfontosabb eleme, hogy a cég eredményeivel és értékeivel pontosan legyünk tisztában. Nemcsak azt kell megmutatnunk, hogy egyedülálló ötlettel, termékkel rendelkezünk, hanem azt is be kell bizonyítani, hogy van rá kereslet, termelni fog annyi hasznot az elképzelésünk, amivel megtérül a belefektetés. Fontos azonban, hogy végig maradjunk őszinték, ne akarjunk többnek vagy másnak látszani, mert a tényleges értékek, eredmények úgyis kiderülnek.

2. Legyen egyedi a bemutatkozásunk!

Jó benyomást akkor tudunk elérni, ha a bemutatkozásunk rövid, lényegre törő, emellett van benne olyan személyes történet, amelyen keresztül az adott fél meg tudja látni az üzlet mögött álló embert is. Mutassuk meg a vállalkozás jelenlegi helyzetét és jövőbeli lehetőségeit, és azt is, hogy honnan jöttünk, ki(k) áll(nak) a vállalkozás mögött.

3. Maradjunk reálisak!

A vállalkozónak meg kell tanulni érzelmileg elszakadni a projektjétől, nem pedig a saját „gyermekeként” gondolni rá, hiszen a tárgyalások alatt a potenciális partner üzletként tekint a vállalkozásunkra. Ha végig a realitások talaján maradunk és nem értékeljük túl a cégünket, akkor nem válunk komolytalanná a befektetők szemében.

4. A szerződéskötésnél figyeljünk oda az apró részletekre is!

Nem szabad hátradőlni, miután kezet ráztunk, ugyanis a szerződéskötés tartogathat nehézségeket. Ebben a fázisban minden aprónak tűnő részletet egyeztetnie kell a feleknek, mivel a befektetők elsődleges célja, hogy a pénzért és energiáért cserébe minél nagyobb haszonra tegyenek szert. Leendő partnerünk ugyanis nem hosszú évtizedek alatt kivett osztalékból szeretné visszakapni a pénzét, hanem rövid idő alatt, többszörös megtérüléssel.

A kockázati tőkebefektetés mellett, a vállalkozások banki hitel segítségével is javíthatják likviditásukat. A hitelek előnye, hogy a bank nem kér értük tulajdonrészt cserébe, ezért érdemes akár a tőkebefektetéssel kombinálva, mind a két finanszírozási formát igénybe venni” – mondta el Kökény Roland, a Cápák közöttben bemutatkozó vállalkozásokat mentoráló K&H Bank kkv szegmens marketing vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS