Hét biztonsági tipp a mobilunk és az adataink védelméhez

2021. 04. 15., 10:00

Az elmúlt napokban komoly zűrzavart, több esetben anyagi kárt is okoztak a tömegesen kiküldött, csomag érkezéséről szóló csaló SMS-ek. Az incidens ráirányította a figyelmet arra, hogy az okostelefonok esetében is kulcsfontosságú, hogy gondoskodjunk a megfelelő védelemről épp úgy, mint a Windows és más rendszereken.

Melyek azok az óvintézkedések, amelyeket érdemes betartani a készülékünk, illetve a rajta tárolt személyes és banki adataink védelme érdekében? 

Az ESET szakértői segítenek az okostelefonunk biztonságosabbá tételében: 

Biztonságos lezárás

Mindig zárjuk le biztonságosan készülékünket, és kerüljük az olyan egyszerű, de gyenge megoldásokat, mint például egy „L” alakú feloldóminta, vagy az „1234” jelszó beállítása. Feloldóminta esetén rajzoljunk bonyolult alakzatokat, a feloldókód megadásakor pedig egyedi, minél hosszabb számsort adjunk meg. Ha van rá lehetőség, használjunk biometrikus jellemzőt is (például ujjlenyomatot vagy arcfelismerést) a jelszó vagy minta mellett.

A hivatalos áruház használata

Akármennyire is csábítóan hangzik, hogy a hivatalos Google Play vagy App Store áruházon kívül más forrásokból is letöltsünk alkalmazásokat, ezzel az eszközünket szükségtelen kockázatoknak tennénk ki. A nem hivatalos alkalmazásboltokat nem ellenőrzik olyan szigorúan, mint a hivatalos verziókat, ezért nagyobb az esélye, hogy rosszindulatú alkalmazásokat töltünk le.

Alkalmazások engedélyezése

Az alkalmazások telepítéskor különféle engedélyeket kérnek, amelyeket a figyelmetlen átgörgetés helyett érdemes átolvasni, és ha valami gyanúsat észlelünk, akkor inkább keressünk egy másik applikációt. Ha mindent gondolkodás nélkül elfogadunk, akkor lehet, hogy ezzel lehetővé tesszük, hogy hozzáférjenek az eszközön tárolt adatainkhoz, vagy pénzt csaljanak ki tőlünk, esetleg kémkedjenek utánunk.

Az ESET kutatói például pár évvel ezelőtt felfedeztek egy magát ártalmatlan zseblámpa alkalmazásnak álcázó trójai programot, amely valójában banki azonosítókat próbált megszerezni.

Biztonsági szoftver használata

Ma már az okostelefonokra hasonló veszélyek leselkednek, mint a számítógépekre, hiszen ugyanúgy vírustámadás áldozatává válhatnak, vagy akár illetéktelenek férhetnek hozzá a kameráikhoz.  Az Android rendszerekre fejlesztett ismert, megbízható biztonsági szoftverek számos kellemetlenségtől kímélhetnek meg bennünket. Védelmet nyújtanak a kiberfenyegetések és trójai fertőzések ellen, blokkolják a gyanús weboldalakat, biztosítják az érzékeny adataink védelmét, és segítséget nyújtanak az elveszett vagy ellopott eszközök megtalálásában is. A biztonsági program mellett mindig telepítsük a készülékünkre a legfrissebb hivatalos frissítéseket is, mivel azok gyakran tartalmaznak biztonsági hibajavításokat is, amelyek segítenek a védekezésben.

Titkosítás, biztonsági mentés és javítások

A biztonsági mentés lényege, hogy minden fontos fájlunkról (családi képek, dokumentumok, e-mailek) készítünk egy másolatot, amelyet az eszközünkön kívül tárolunk. A fájljaink ugyanis számos különféle módon megsérülhetnek vagy elveszhetnek. Például a telefonunkat ellophatják, meghibásodhat vagy valamilyen baleset érheti (tűz, víz, leesés), de akár olyan rosszindulatú vírustámadás áldozatává is válhat, amely megrongálja vagy lezárja a rajta lévő fájljainkat. Ezekben az esetekben csökkentheti a bosszúságunkat, ha legalább a rendelkezésünkre áll egy biztonsági mentés, amelyet az adatok helyreállításhoz használhatunk.

Legyünk tisztában a veszélyekkel!

Az okostelefonok esetében a kártevők és rosszindulatú alkalmazások mellett gyakori problémát jelent az adathalászat és a különféle átverések. Az adathalász csalások sokféle formában léteznek. Például kaphatunk fertőzött linkeket tartalmazó SMS-eket, amelyek rosszindulatú szoftvert tartalmazhatnak, vagy – ahogy a legutóbbi incidens során is láthattuk – egy kártékony alkalmazás letöltésére próbálnak rávenni. A közelmúltban az is előfordult, hogy nemzetközi számokról hívták fel az áldozatokat – olyan országokból, amelyekkel a hívott félnek soha nem volt eddig kapcsolata.

Ha visszahívjuk a számot, extra magas számlaköltségeket okozhatnak nekünk, ezért kétszer is gondoljuk meg, hogy visszahívunk-e külföldi, ismeretlen számokat.

Velünk nem történhet meg?

Az eszközeink biztonságát gyakran mi magunk veszélyeztetjük. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy hétköznapi felhasználóként nem vagyunk elég érdekesek vagy értékesek a bűnözők számára, ezért nem tesszük meg a szükséges védelmi intézkedéseket. Ugyanakkor a legutóbbi SMS incidens is megmutatta, hogy a csalók nem konkrét célpontokat támadnak, hanem tömegesen próbálkoznak, remélve, hogy minél több gyanútlan felhasználót sikerül megtéveszteniük.

Ha felismerjük, hogy a veszély mindig fennáll, hosszú távon jobban járunk, mert az óvatossággal minimálisra csökkenthetjük a kockázatokat. A biztonsági mentések, a vírusvédelem és a képernyő lezárása mellett fontos, hogy biztonságtudatosan használjuk a telefonunkat. Ha megfogadjuk ezeket a tanácsokat, készen állunk majd arra, hogy megfelelően kezeljük a váratlan helyzeteket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS