A siker titka a rendszerben való gondolkodás

2021. 03. 29., 10:30

Mindenkinek el kell döntenie, mit szeretne kihozni a vállalkozásából, az üzleti siker alapja ugyanis a rendszerben való gondolkodás – mondta Egerszegi Krisztián, a MiniCRM cégvezetője. A szakértő szerint nem szabad makacsul ragaszkodni a megszokott dolgokhoz, csak akkor lehetünk ugyanis sikeresek, ha jól tudunk alkalmazkodni. Az adásban arról is beszélt, mikor állhat vissza az irodai munka és egy évvel ezelőtt hogyan készültek fel arra az eshetőségre, hogy a bevételeik akár nullára is zuhanhatnak.

Az életben az a legfontosabb, hogy jó célokat tűzzünk ki magunk elé, de hogy pontosan mi ez a cél, azt mindenkinek magának kell eldönteni. Egerszegi Krisztián ismer olyanokat, akik nagyon jól érzik magukat egy multinacionális nagyvállalatnál alkalmazottként, de ő a vállalkozói világban találta meg a számításait.

A szakértő 2012-ben csatlakozott a MiniCRM csapatához cégvezetőként, ő volt a hetedik ember, 170 ügyféllel rendelkeztek és évi 50 millió forint körüli bevételük volt. Ma már 55-en vannak 1725 ügyféllel és 2020-ban meghaladta a 800 millió forintot a bevételük. Szűk egy évtized alatt tízszeres növekedést tudtak elérni, de ennek a fejlődésnek megvoltak a lépései.

„Mindenkinek el kell döntenie, mit szeretne kihozni a vállalkozásából, az üzleti siker alapja ugyanis a rendszerben való gondolkodás. Rengeteg üzlet bukik azon, hogy nincsenek rendszerezve a napi teendők, pedig akármilyen egyszerűen hangzik, ezzel óriásit lehet előre lépni. Ha van egy kisvállalkozásod 10 ügyféllel, azt még talán fejben lehet tartani, de ha nincs hozzákapcsolva egy rendszer és valami baj történik, akkor könnyen csődbe mehet a cég” – magyarázta az Üzlet & Utazás videójában.

Csináld szenvedéllyel, tudj eladni

Egerszegi Krisztián tapasztalatai szerint nem szabad azt gondolni, hogy minden kihívást azonnal és egyszerre meg tudunk oldani, mert az még senkinek nem sikerült. A cselekvés a fontos, mert csak a folyamat során tudunk fejlődni, tanulni, és lépésről lépésről megugrani ezeket a kihívásokat.

„Csináld szenvedéllyel, mert ha te csak egy vagy a sok közül, akkor miért lennél sikeres? Emellett tudni kell eladni, mert ha nem tudod eladni a terméked, szolgáltatásod, akkor a munkának nagyjából nulla az üzleti értéke. Ha ez megvan, van miről beszélni” – magyarázta Dallos Zoltánnak.

A cégvezető elmondta, nem szabad makacsul ragaszkodni valamihez, amit tanultunk, láttunk, olvastunk, mert csak akkor lehetünk sikeresek, ha jól tudunk alkalmazkodni. Ha ez nincs meg, egy járványhelyzet idején nehéz helyzetbe kerülhetünk.

Leghamarabb év végén térhetnek vissza az irodai munkához

A MiniCRM a 2008-as válságban indult. A cég olyan rendszert tud vinni a vállalkozások életébe, ami segít automatizálni a folyamatokat, átláthatóbbá teszi azokat, és megkönnyíti a napi munkát, legyen szó az adminisztrációról, értékesítésről, vagy akár a számlázásról. A járvány során különösen beigazolódott, hogy mekkora szükség van azokra a szolgáltatásokra, amik a távoli munkavégzést támogatják.

„Paranoidabb módon álltunk hozzá a koronavírus-járványhoz. Már tavaly februárban követtük a híreket. Megnéztük a legirreálisabb forgatókönyvet is, mi lesz akkor, ha az árbevétel nullára leesik, de felkészültünk lélekben a számok szintjén mindenre. Ha a legrosszabbra számítasz, akkor tudsz a legjobban alkalmazkodni a valós helyzethez”mondta Egerszegi Krisztián.

A cégnél 2020. májustól már újra vettek fel embereket és év végére többen lettek, mint év elején voltak. Sokáig azt vallották, hogy az irodai munkát az irodában kell végezni, de erre a járvány rácáfolt. A cégvezető szerint az idei év második felére rendeződhet leghamarabb olyan megnyugtatóan a helyzet, hogy ne legyen egészségügyi kockázata a visszatérésnek, de akkor is egy olyan hibrid módszer lehet eleinte a megoldás, ami félig irodai, félig otthoni munkavégzést tesz lehetővé.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS