3+1 iskolakezdő tipp a modern gyerekszobához

2019. 08. 13., 17:45

A szülőket számos újdonság várja a boltokban, melyek komfortosabbá teszik a gyerek mindennapjait. A választásban Boncz Péter, a Praktiker szakértője nyújt tanácsot.

Megnyugtató színek

A színek alapjaiban határozzák meg a gyerekszoba hangulatát. Klisék (rózsaszín, babakék) helyett legjobb a semleges, világos bézs, hiszen a játékok és használati tárgyak úgyis erőteljes színkavalkáddal kavarják fel a hangulatot. Kisebb gyerekek nagyon szeretik a táblafestéket, amire krétával tudnak rajzolni, illetve a mágnesfestéket, amire fémtárgyak tapadnak. Ezek a felületek még több játékosságot csempésznek a helyiségbe, és legalább nem az igazi falak lesznek összekoszolva. A többi felületre mosható, dörzsölhető festéket vegyünk, így egy-egy balul sikerült akció után is tisztán tarthatjuk a falakat.  

Bútort hosszú távra

A gyerekszoba évekre meghatározó eleme lehet a bútor, mely könnyedén átalakítható és kevés helyen több funkciót is ellát. A legtöbb szülő több korosztályt is kielégítő alapdarabokat keres, melyek évtizedeken keresztül kiszolgálják a gyermekek igényeit. Így akár kamaszkorban is elkerülhető egy nagyobb beruházás. Ilyenek az íróasztallal kombinált polcok, a sok tárolóhellyel ellátott íróasztalok, de léteznek multimédiás bútorok is, amelyeken még telefontöltőt és egyéb technikai csatlakozókat is találhatunk. Minél komplexebb egy bútor, annál könnyebb rendet tartani benne. Fontos a tisztíthatóság: kezelést igénylő nemesfák helyett szappanos vízzel átmosható bútorokat keressünk!

Tanulásra ösztönző írósarok

Sok gyerek szeret saját íróasztala helyett más helyet választani a leckeíráshoz, mert nem elég inspiráló a tanulósarok. Válasszunk sok tárolóval ellátott íróasztalt, amin lassabban alakul ki a káosz, ami tudattalanul is taszít és rontja a koncentrációt. Figyeljünk a helyes világításra, és legyen hely a médiának is! Sok íróasztalba építenek telefontöltőt, konnektort, internet csatlakozót, így nem kell mindig keresgélni. Egy kényelmes szék nagyon hosszú időre kiszolgálhat egy gyermeket. Legyen ergonomikus kialakítású, megfelelő nyak és deréktámasszal ellátva. Állítható fej és háttámlával, hiszen így mindig a korhoz igazíthatjuk.

Funkcionális terek

Érdemes a tanulósarkot elválasztani a pihenésre szánt tértől, ezt legkönnyebben állópolccal tehetjük meg, ami mindkét oldalról látványos és tele lehet pakolni. A kamaszok körében nagy divat a multimédiás relaxációs fotel, amiben hátradőlve letöltött zenét lehet hallgatni, de a kényelmes lazulásra a babzsákok is kiválóak. Segít a rendszerezésben és a szoba hangulatos, vidám színfoltja lehet a ceruza formájú állófogas is, amelyet még magasságmérővel is kombináltak. Egy szőnyeg is kijelölheti a határokat, vagy a parketta védőbetét az íróasztal alatt, mely megóvja a padló károsodását a szék állandó huzigálása mellett is. Falmatricákkal is kijelölhetünk funkcionális határokat. Ezek a modern, tapétához hasonlatos, nagyméretű matricák új hangulatot adnak a gyerekszobának, könnyedén méretre vághatók és lecserélhetők. Akár tükörként is funkcionálhatnak, növelve a térérzetet is.

 

Boncz Péter

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS