Elárverezik a világ legöregebb whiskyjét

2021. 05. 02., 12:35
Spiritusz
4317
By Gusto

A világ legrégibb ismert whiskyjét, egy üveg The Old Ingledew-t árvereznek el júniusban az Egyesült Államokban.

Az aukciót szervező Skinner szerint a georgiai LaGrange-ben palackozott párlatért 20-40 ezer dollár (6-12 millió forint) közötti leütési ár várható a június 22-30. között online rendezett licitharcban.

A Georgiai Egyetemmel közösen végzett szénizotópos kormeghatározás szerint a bourbon whiskyt valószínűleg 1762 és 1802 között, az amerikai függetlenségi háború és az úgynevezett whiskylázadás idején gyártották, de az nem világos, pontosan hol.

A Skinners ritka párlatokhoz értő szakembere, Joseph Hyman közleményében azt írta, úgy vélik, a J. P. Morgan legendás amerikai bankár pincéjéből származó palacktrió egyetlen fennmaradt tagjáról van szó.

John Pierpont Morgan állítólag gyakori georgiai látogatásai egyikén vásárolta az italt - mondta Skinner. Az aukciósház szerint az 1860-as években palackozták LaGrange-ben. Akkoriban az volt az általános gyakorlat, hogy a tölgyhordós érlelés után demizsonokban tárolták a párlatot.

Morgan később, az 1940-es években a palackot a dél-karolinai James Byrnes-nek ajándékozta, egy második üveg ugyanilyen italt távoli unokatestvérének, Franklin D. Rooseveltnek, egy harmadikat pedig Harry S. Trumannek. Byrnes egy közeli barátjának, Francis Drake-nek adta az üveget, akinek családja három generáción át őrizte - olvasható az aukciósház sajtóközleményében.

Noha ez a legrégibb ismert whisky, távolról sem a legdrágább: 2019-ben a Macallan Fine és a Rare 60-Year-Old 1926 lett az árverésen valaha legnagyobb összegért, 1, 9 millió dollárért eladott whisky.

Forrás: MTI / A képek illusztrációk, forrásuk pxhere.com