Nem riadtak el a magyar útlevél-bizniszben utazók Ukrajnában

2019. 02. 20., 20:00

Ukrajnában változatlanul működnek közvetítőcégek, amelyek bizonyos összegért akár a magyar nyelvet nem beszélő ukrán állampolgároknak is szereznek magyar útlevelet. Magyarországon büntetőeljárások indultak jogtalanul megszerzett magyar állampolgárságok ügyében – írta az UNIAN hírügynökség két újságírója szerdán megjelent cikkében.

Az írás szerzői kitértek arra, hogy Polt Péter magyar főügyész a napokban közölte: ukrán állampolgárok honosítása, illetve magyarországi letelepedése ügyében 370 esetben indítottak nyomozást. A bíróságok 108 ügyben hoztak ítéletet, amelyek közül kettő még nem jogerős. Hozzáfűzték, hogy az ellenőrzések főként a nyugdíjasokra irányultak.

Az újságírók szerint a helyzetben az a „legviccesebb”, hogy Budapest eddig maga osztogatta bőkezűen a magyar útleveleket az ukránoknak, nem törődve az ukrán törvények megsértésével, majd a kialakult helyzetet Ukrajna ellen használta fel, például az oktatási törvény körül kialakult vitában, amelyben a magyar kisebbség jogainak csorbításával vádolta Kijevet.

Megjegyezték, hogy az ukrajnai magyarság lélekszámát is mesterségesen megnöveli a magyar kormány, éppen a kettős állampolgároknak kiadott magyar útlevelek számára hivatkozva. Ironikusnak nevezték, hogy miközben Budapest amiatt vádolja jogkorlátozással Kijevet, mert ukrán állampolgárokat ukrán nyelven akar taníttatni az iskolákban, addig saját állampolgárai ellen indít büntetőeljárásokat a magyar nyelv ismeretének hiánya miatt.

Az újságírók utánajártak, és találtak olyan hirdetőt az interneten, aki azt ígérte, hogy magyar állampolgárságot intéz ukránoknak egy-másfél hónap alatt. Telefonon felhívták az egyik ilyen hirdetőt, aki először is elmondta, hogy volt már kijevi kliensük. Közölte, hogy az egész összesen 1900 euróba kerül. A magyar nyelvtudással kapcsolatos kérdésre az válaszolta, hogy emiatt ne aggódjanak, van Magyarországon emberük, aki ebben segít.

Dmitro Tuzsanszkij politológus a cikkben kifejtette: a leggyakoribb ok, ami miatt ellenőrzik a kettős állampolgárokat, az úgynevezett nyugdíjmigráció, mivel a magyar nyugdíjak lényegesen magasabbak az ukrajnaiaknál. Rámutatott arra, hogy míg a magyar származású ukrajnai bevándorlók első hulláma le is telepedett Magyarországon, addig a második hullám már csak felveszi a magyar nyugdíjat, de visszatér Ukrajnába, ahol ebből jobban meg tud élni, sőt, nem egy esetben az ukrán nyugdíját is felveszi.

Szó sincs arról, hogy a kettős állampolgárokkal szembeni vizsgálatokkal a magyar vezetés Kijevhez közeledne, mégis kedvező fejlemény, mert eszerint most már mindkét fél érdekeltté vált a kérdés rendezésében – emelte ki a szakértő.

Ihar Tiskevics nemzetközi és belpolitikai szakértő a Magyarországon indított büntetőeljárások kapcsán rámutatott: előfordulhat, hogy a kettős állampolgárok között a felelősségre vonás elkerülése végett lesznek, akik nyilvánosan lemondanak majd magyar állampolgárságukról. Ukrajnának pedig meg kell védenie állampolgárait, ez pedig újabb diplomáciai problémákat okozhat a két ország között.

MTI/Kovács Andrea, Kijev

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS