Még lehet pályázni a 2019 Év Fiatal Vállalkozója címre

2019. 10. 31., 10:15

A FIVOSZ 11. alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A díjra a 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró természetes személyek jelentkezhetnek, illetve jelölhetők 2019. november 8-ig. A díjazott egy éven át a fiatal vállalkozók nagykövete lesz, amely számos média megjelenéssel és előadói felkéréssel is jár.

November közepén rendezik meg a Fiatal Vállalkozók Hete – Karrier&Üzleti Showt, amelynek záróeseményeként hagyományosan átadják az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat.

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) 2019-ben immáron tizenegyedik alkalommal hirdeti meg a djat, melyet az elmúlt években kiváló vállalkozók vehették át, akikre azóta is méltán lehet büszke az egész ország. A fiatal vállalkozók legnagyobb presztízsű magyarországi díjára a 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró természetes személyek jelentkezhetnek, illetve jelölhetők.

„A díj a fiatal vállalkozói generáció jeles képviselőinek munkásságát ismeri el. Azokat a vállalkozókat jutalmazzuk, akik fiatal koruk ellenére is sikeresek a gazdasági életben, valamint jó példaként szolgálhatnak társaik számára. A díjazott egy éven át a fiatal vállalkozók nagykövete lesz, amely számos média megjelenéssel és előadói felkéréssel is jár” – mondta Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat tavaly Virág Viktor, a MADS alapítója nyerte el, akinek cége havi szinten közel 1 700 diákot segít munkához, jövedelemhez. Mint elmondta, az elismerés hozzásegítette őket, hogy még több diákot vezessenek be a munka világába és hogy ismertebbé váljanak az ügyfeleik körében.

A nevezési határidő 2019. november 8., a pályamunkákat a FIVOSZ e-mail címére várják. Bővebb információ: https://fivosz.hu/ki-lesz-az-ev-fiatal-vallalkozoja-dij-nyertese-2019-ben-jelentkezz/

A nagy sikerű múltra visszatekintő Fiatal Vállalkozók Hete – Karrier&Üzleti Show 2019. november 18-21 között kerül megrendezésre hét vidéki helyszínen és Budapesten a Bálnában. Az ingyenes programsorozat izgalmas témákkal és ismert előadókkal várja az érdeklődőket. Itt kerül majd sor az Országos Fiatal Vállalkozói Díj átadására is. A díj odaítéléséről a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöksége fog dönteni.

(A fotón a tavalyi győztes, Virág Viktor a gálán.)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS