Ráterhelik az inflációt a bankok a bankszámlákra

2023. 02. 10., 11:42

Sorban teszik közzé a bankok, hogy az infláció mértékével emelik a bankszámlák díjait. Több bank már eleve beépítette az emelést az üzletszabályzatába. Drágább lesz a számlavezetés, az átutalás, a készpénzfelvétel, a bankkártya és az sms is – írja a Bank360.hu.

Alighogy közzétették a tavalyi évi átlagos inflációra vonatkozó adatokat, több bank már lépett is. Tavaly az áremelkedés átlagos üteme 14,5 százalékos volt, ezért erre hivatkozva ugyanilyen mértékben meg is emelték a díjait a bankszámláiknál.

A bankok néhány héttel ezelőtt küldték ki az ügyfeleiknek a költségelszámolást a bankszámlák tavalyi díjairól. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ennek kapcsán azt hangsúlyozta, a hitelintézetek kizárólag szigorú jogszabályi feltételek betartásával módosíthatják a bankszámla- vagy kártyaköltségeiket. Erre csak olyan ok, egyértelműen meghatározott körülmény alapján kerülhet sor, amelyik az ügyféllel kötött számlaszerződéskor a bank általános szerződési feltételeiben/üzletszabályzatában már szerepelt. Az infláció pedig ilyen körülmény az összes banknál.

A költségek változásáról az ügyfeleket legalább két hónappal korábban tájékoztatni kell, megnevezve az oklistában szereplő, az emelést megalapozó indokot. Új díjat emiatt nem lehet bevezetni, és nem szabad megváltoztatni a meglévő díj számítási módját sem.

Áprilistól emelnek többen

A Bank360.hu összesítése szerint egyelőre három bank lépett, de a korábbi évek tapasztalatai alapján, a többi piaci szereplő is követi majd őket. A K&H-nál továbbra is lenullázható a Minimum Plusz, a Bővített Plusz és a Kényelmi Plusz számlacsomag havi díja, ezek feltételei sem változtak tavalyhoz képest, sem az elvárt jövedelemre, sem a banknál elhelyezett megtakarításra vonatkozó limit nem lett nagyobb. Ha viszont az ügyfél nem teljesíti a csomaghoz kapcsolódó elvárásokat, akkor a számlavezetési díj emelkedni fog, és ha több tranzakciót végez, mint amennyi ingyen jár a számlacsomagban, akkor szintén többet fizethet, mind most.

Egyenként kis összegről van szó, de összességében már szép summa kijöhet belőle egy év alatt. A Minimum Plusz számlacsomag havi díja például, ha nem teljesülnek a feltételek, 866 forintról 1036 forintra ugrik, egy mobilbankos vagy netbankos átutalás pedig bankon belülre a korábbi 0,44 százalék, minimum 90 forint, maximum 5 124 forint helyett 0,50 százalék, minimum 103 forint, maximum 5867 forint lesz. A bankon kívüli utalások díja 0,63 százalékról 0,72 százalékosra emelkedik, a minimumdíj 76-ról 87 forintra, a maximális díj 5182-ről 5 933 forintra nő. Ez azt jelenti, hogy egy 50 ezer forintos bankon kívüli átutalás díja például 315-ről 360 forintra emelkedik.Sok egyéb mellett nő az üzenetküldés és az sms-ek havi díja is.

Ugyancsak az inflációval emeli a díjakat az Oberbank, náluk sincs szinte olyan fontosabb tétel, amely ne változna a bankszámlák kondíciós listáján. Emelkedik a számlavezetés ára, a tranzakciók díjai, de a számlakivonatok és a bankkártyák díjai is emelkednek. Hasonlóra számíthatnak a Magnet Bank kliensei is. Az MKB Bank és az Erste Bank is lépett már, de csak a hitelkártyáknál tett közé új kondíciós listát, amely a díjemeléseket tartalmazza.

A 60 napos előzetes hirdetmény sem mindig kell

A korábbi kondíciós listák alapján az Erste tavaly május 1-től emelte a díjait a számlacsomagoknál. Az OTP ügyfelei pedig már március 1-től magasabb díjakkal szembesülnek. Hogy pontosan mekkorák lesznek az új díjak, arról még nem jelent meg a friss kondíciós lista a honlapon. Nincs is rá szükség. Az OTP ugyanis az Üzletszabályzatában írta le, hogy ha a KSH közölte a friss inflációs adatot, a közzétételt követő második hónap első napjától emeli a díjait.

Az OTP-hez hasonló eljárást követ több hitelintézet. A Raiffeisen és a CIB Bank is az általános üzleti feltételek között írta le, hogy a fogyasztói árindex mértékével emeli a díjakat, náluk április 1. a fordulónap. A fogyasztói árindex alapján történő módosítás jogát a többi hitelintézet – UniCredit, MKB, Takarékbank – is leírja az üzletszabályzataiban. Bár pontos dátumot nem mindegyik bank közöl, az már most látszik, hogy legkésőbb áprilisban sok hitelintézeti ügyfél szembesül majd magasabb díjakkal. Ráadásul a díjemelés nem csak a bankszámlákat és a bankkártyákat érinti majd, de emelkedhetnek a költségek a hiteleknél is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS