Újra megnyílt a ProSuli tananyagfejlesztő pályázata

2023. 05. 02., 18:39

Okostelefonos applikációk, mesterséges intelligencia, gamifikáció – a modern iskolai oktatás hívószavai. A negyedik alkalommal meghirdetett ProSuli digitális tananyagfejlesztő-pályázatra ezúttal tíz témakörben jelentkezhetnek a pedagógusok. A pályázat célja, hogy támogassa a tanárokat a digitális oktatást segítő lehetőségeik bővítésében. Az elkészült tananyagokból egy minden pedagógus számára ingyenesen elérhető, videós tudástár áll össze a Webuni felületén.

A Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli a tanároknak szóló tananyagfejlesztő pályázatát 2020-ban hirdette meg először azzal a céllal, hogy minden tanárnak elérhetővé tegye a mai diákok számára izgalmas és egyben hatékony digitális oktatási módszerek legjobb gyakorlatait.

Az elmúlt években több száz pályázat érkezett, amelyekből szakmai zsűri választotta ki a legjobb pályamunkákat, amelyek azóta is bárki számára ingyenesen elérhetőek a Webuni felületén. Idén június 2-ig várják a pályázati ötleteket, amelyek közül a megvalósíthatóságot figyelembe véve a zsűri által a legjobbnak értékelt húsz egy négy hetes online képzés során valósulhat meg. A ProSuli a nyerteseket a munkájukhoz szükséges internet-hozzáféréssel támogatja. A tanárok az alábbi tíz témakörben nyújthatják be pályázatukat:

  • digitális számonkérés
  • mesterséges intelligencia az oktatásban
  • hibrid oktatási technikák
  • távoktatási megoldások
  • okostelefon applikációk
  • tantárgyspecifikus megoldások (tantárgy megjelölésével)
  • virtuális valóság megoldások
  • projekt alapú tanulás
  • gamifikáció az oktatásban
  • értékelési módszerek

A pályázatra felsőfokú pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok jelentkezhetnek, egy maximum fél oldalas minta forgatókönyv vázlatával, amelyben a képzés tematikáját és menetét, valamint a tananyaggal megcélzott korosztályt jelölik meg. Az említett témakörök közül maximum háromra adható be ötlet. A részvételhez nincs szükség előzetes online tananyag-készítési tudásra, a jelentkezés során a tanárok használhatják már meglévő ötleteiket, nem szükséges teljesen új projektekkel pályázni.

Pályázati menetrend:

  • benyújtási határidő: 2023. június 2., éjfél
  • a legjobb 20 pályázat kiválasztása, nyertesek értesítése: 2023. június 8.
  • négy hetes online képzés kezdete: 2023. június 13. (heti 1 online alkalom)
  • a legjobb nyolc pályázat kiválasztása: 2023. augusztus 15.

„A mesterséges intelligencia széleskörű elérhetősége miatt a digitális oktatás is nagy ugrás, nagy lehetőségek előtt áll. Az idei tananyagfejlesztő-pályázatunkban is ezért biztatjuk a pedagógus kollégákat, hogy merjék alkalmazni ezt a technológiát és bátran osszák meg az ezzel kapcsolatos jó gyakorlatokat. Ahogyan korábban az okostelefonok és az egyes appok használata is idegennek tűnt, mára számos iskolában már rutint jelent ezek használata, megkönnyítve a tanárok dolgát és színesebb tanulás-élményt adva a diákoknak. Nem félnünk kell a mesterséges intelligenciától, hanem megtalálnunk a helyét az oktatásban” – mondta Koren Balázs, a ProSuli szakmai vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS