Újabb 10 milliárd forint a gazdaság zöldítésére

2020. 12. 27., 18:30

A kormány ezúttal az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett vagy helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások fejlesztéseihez biztosít támogatást. Már elérhető a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv céljaihoz illeszkedő, 7 milliárd forint keretösszegű felhívás, amelyet hamarosan követ a közép-magyarországi régió cégeinek szóló, további 3 milliárd forintos kiírás.

„A zöldítés az ipar számára nem kényszer, hanem lehetőség, hogy a nemzetközi versenyben előnyhöz jussunk. Éppen ezért a magyar kormány az elsők között döntött arról, hogy támogatja az egyszer használatos és egyes egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának betiltásában közvetlenül érintett mikro-, kis- és középvállalkozások technológiaváltását és kapacitásbővítését” – hangsúlyozta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. Mint mondta, közös érdek, hogy minden iparág környezetbaráttá váljon, hiszen mindannyian tiszta Magyarországot szeretnénk. A beruházásoknak köszönhetően ráadásul javul a magyar családok életminősége, és új munkahelyek jöhetnek létre.

A vállalkozások többek között új eszközök, gépek megvásárlásához, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kaphatnak támogatást, beleértve az automatizált termelési rendszerek, gyártási technológiák, folyamatautomatizálási eszközök, szenzor- és vezérlés technológiák fejlesztését, robottechnológia alkalmazását, intelligens gyártási megoldások beszerzését. Egy önállóan támogatható tevékenység mellett az elnyert forrás felhasználható például technológiai fejlesztést eredményező gyártási licenc, know-how beszerzésre, infrastrukturális és ingatlan beruházásra, információs technológia-fejlesztésre is.

Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár hangsúlyozta, a kormány számára kiemelten fontos a körforgásos gazdaságra történő átállás, amelytől a teljes értéklánc megújulását várják. Az újrafelhasználásból és újrahasznosításból, a másodnyersanyagok hasznosításának technológiai megújulásából nemzetgazdasági szinten is érzékelhető eredmények származhatnak. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elsőként a környezetre legártalmasabb műanyag termékek kivezetését és a helyettesítő termékek piaci térnyerését szándékszik támogatni. „A megjelent felhívások is e törekvések valóra váltásához járulnak hozzá, hiszen a zöld szemléletet magukénak valló vállalkozások a fejlesztésekre elnyerhető, 20–400 millió forint közötti támogatás segítségével teljes mértékben környezetbaráttá válhatnak. A feltételesen visszatérítendő forrás a beruházás eredményességétől függően részben vagy teljes egészében vissza nem térítendő támogatássá fordulhat át.”

A támogatás igénylésének előfeltétele az előminősítési folyamatban való részvétel. A cégek előminősítési kérelmeit 2021. február 1-ig várják a znb.ifka.hu oldalon. A pályázatok benyújtására az előminősítési tanúsítvány birtokában, 2021. február 15-től 2021. március 11-ig nyílik majd lehetőség. (ITM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 10:10:00
2024 februárjában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 883 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 23, a vendégéjszakáké 19 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS