Új VP-felhívás: 2 milliárd forint a mezőgazdasági minőségrendszerekhez való csatlakozásra

2023. 02. 21., 11:13

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Mezőgazdasági termelők EU-s és nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozásának támogatása” című (VP3-3.1.1-22) felhívás.

A Vidékfejlesztési Programban megjelent felhívás célja egyrészt az, hogy erősítse a termelők biztosabb integrációját az élelmiszerláncba, másrészt az, hogy az EU és Magyarország által elismert minőségrendszerek, illetve az azok keretében előállított termékek ismertek és elismertek legyenek a piacok és a vásárlók körében. További cél a mezőgazdasági termelők által előállított magasabb hozzáadott értékű és minőségű mezőgazdasági termékek és élelmiszerek minőségrendszerekben való részvételének ösztönzése, ideértve az ökológiai termelésben részt vevők számának növelését is – olvasható a hivatalos pályázati portálon megjelent felhívásban. A 2 milliárd forint keretösszeget az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

A minőségrendszerek keretében előállított termékek magasabb minőséget képviselnek, mint a jogszabályok által támasztott minimum követelményeknek megfelelő más, hasonló termékek. Az EU által elismert minőségrendszereket a felhívás három csoportra osztja:

  • az Európai Bizottság elektronikus nyilvántartásaiban szereplő oltalom alatt álló elnevezések: mezőgazdasági termékek és élelmiszerek, szeszesitalok és borok földrajzi árujelzői (eredetmegjelölések, földrajzi jelzések, és a hagyományos különleges termékek), ökológiai termékek;
  • nemzeti minőségrendszerek;
  • notifikált terméktanúsítási rendszerek.

A támogatás igénybevételére azok a mezőgazdasági termelők, illetve ezen termelők csoportjai jogosultak, akik, illetve amelyek

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőzően legfeljebb 5 éve vesznek részt minőségrendszer(ek)ben (beleértve az ökológiai termelést is), vagy
  • a támogatási kérelem benyújtását követően kívánnak azokhoz csatlakozni.

Egy támogatást igénylő a támogatási időszak alatt egy támogatási kérelmet nyújthat be. A támogatási kérelmek benyújtására 2023. március 1. napjától 2023. augusztus 31. napjáig van lehetőség; az értékelés szakaszos.

Forrás: KAVOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS