Több mint 170 közösségi piac létrehozását segítette a kormány

2020. 08. 28., 16:30

A Vidékfejlesztési Program több mint 12 milliárd forint értékű pályázati felhívásaival több mint 170 termelői piac létrehozását segítette a kormány – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szamosszeg községi piacának átadásán pénteken.

Vitályos Eszter (képünkön) az ünnepségen hangsúlyozta, a közszolgáltatások fejlesztése fontos egy falu életében és óriási megtartó erővel bír a települési óvoda, iskola vagy az orvosi rendelő mellett a helyi piac is.

Létezése sokban segíti a megélhetést, munkahelyeket ad a helyi közösségnek és erősítheti a helyi gazdaságot – fogalmazott az államtitkár, megjegyezve, a hazai és európai uniós támogatás révén, közel 45 millió forintból megépült új községi piac a helyi termelési hagyományokat egyaránt segíti Szamosszegen.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a pályázati konstrukciót a vidéki térségekben élők élethelyzetének javítására, a helyi termelők piacra jutásának elősegítésére, illetve az ilyen jellegű beruházások megvalósítására írta ki a kabinet.

Elmondta: Szamosszegen már tervezik az új piachoz tartozó, mintegy 110 millió forintból felépülő savanyítóüzemet, amelyet várhatóan a közeljövőben adnak majd át és piac mellett további munkahelyeket fog biztosítani az itt élők számára.

A fejlesztésekről szólva megjegyezte, hazai támogatásból és uniós forrásból az elmúlt időszakban több mint 400 milliárd forint érkezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, Szamosszeg pedig a 2014 és 2020 közötti ciklusból egymilliárd forint értékű beruházással részesült.

Vitályos Eszter a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési ciklussal kapcsolatban megerősítette, hogy a végrehajtási jogszabályokat és a forrásallokációt érintően az elosztási folyamat a tárgyalási szakaszban van, a magyar kormány célja pedig továbbra is az, hogy az önkormányzatok és civil szervezetek minél több forrásra pályázhassanak 2020 után.

Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke, országgyűlési képviselő köszöntőjében arról beszélt, hogy a községi piac a helyben megtermelt, jó minőségű, háztáji zöldségek értékesítését segíti.

Egy település önkormányzata és testülete akkor működik jól, ha van elképzelése és víziója, valamint ha a kisebb eredményeknek is tud örülni – mondta az eseményen Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője.

Gergely Lajos (Fidesz) polgármester kifejtette, Szamosszegen folyamatban van a külterületi utak fejlesztése 92 millió forintból, elkezdődött egy rekortánpálya építése a Magyar Labdarúgó Szövetség 76 millió forint értékű beruházásában, valamint 524 millió forintos ráfordítással megépül a községi bölcsőde. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS