Nemzetközi innovációs együttműködések: 3 milliárd forintra pályázhatnak magyar vállalkozások

2020. 10. 19., 18:15

Több mint 3 milliárdos kerettel nyílik EUREKA-pályázat a magyar vállalkozások nemzetközi innovációs együttműködéseire.

A koronavírus-járvány is rámutatott arra, hogy innováció nélkül nincs sikeres gazdaság, az elmúlt hónapokban nemcsak az egészségipar és a gyógyászati kutatások terén volt szükség rá – szinte nincs is olyan terület, amelyen ne kellettek volna újítások, egyedi ötletek ahhoz, hogy a vállalkozások továbbra is megfelelő termékeket és szolgáltatásokat kínálhassanak, így megtarthassák a munkahelyeket. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal éppen ezért idén is célzott pályázattal, de többszörösére emelt keretösszeggel támogatja a magyar piaci szereplők – köztük kiemelten a kis- és középvállalkozások – részvételét a nemzetközi innovációs együttműködéseket ösztönző EUREKA programban – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára a szaktárca hétfői közleménye szerint.

Az államtitkár tájékoztatása alapján az új kiírás fokozatosan megnyíló alprogramjaiban összesen 3,2 milliárd forint hazai forrásra pályázhatnak az innovatív termék, eljárás, szolgáltatás fejlesztését nemzetközi partnerekkel együtt kezdeményező magyar vállalkozások és kutatóhelyek. Az ITM szakpolitikai támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívásban két dedikált alprogram elkülönített keretösszeggel finanszírozza az osztrák-magyar és a német-magyar összefogásban megvalósuló EUREKA-projektek hazai résztvevőit.

Schanda Tamás szerint ez hatalmas esély a magyar vállalkozások versenyképessége szempontjából, hiszen nem csak új, exportképes termékek, szolgáltatások és technológiák fejlesztését teszi lehetővé, hanem a határokon átnyúló szakmai kapcsolatok építéséhez is hozzájárul.

A közlemény szerint elsőként az osztrák-magyar EUREKA-projekteket támogató 900 millió forint keretösszegű alprogram nyílt meg, amely révén az önvezető járművek fejlesztésének és tesztelésének területén van lehetőség együttműködések elindítására a két ország vállalkozásai, kutatóhelyei között. A pályázatok 2021. február 10-ig adhatók be. További 1,8 milliárd forint lesz a várhatóan október végén megnyíló német-magyar kutatás-fejlesztési projekteket segítő alprogram támogatási kerete, amely olyan prioritási területeken ösztönzi majd az együttműködést, mint az ipar 4.0, a mesterséges intelligencia, a kvantumtechnológia, az autonóm gépek és rendszerek, valamint a biotechnológia. Ebben a két alprogramban a magyar cégek 50-200 millió forint közötti hazai finanszírozást nyerhetnek támogatott nemzetközi projektjük megvalósításához.

Az egyéb relációkban rendelkezésre álló keretösszeg további 500 millió forintot tesz ki, a projektenként igényelhető támogatás összege 20-70 millió forint. A kategória alprogramjaiban azok a magyar szereplők – vállalkozások mellett egyetemek és kutatóintézmények – juthatnak majd támogatáshoz, amelyek partnerként vagy konzorciumvezetőként szerepelnek egy nemzetközileg már jóváhagyott EUREKA-projektben vagy beadott projektjavaslatban. Egy-egy EUREKA-projekt elindításához legalább két EUREKA-tagállamból kell partnerintézményeknek együttműködniük, így akár kétoldalú projektek is támogathatók.

Az ITM kitért arra is, hogy az EUREKA-együttműködések történetében a magyar szereplők egyre sikeresebbek: eddig 144 magyar intézmény részvételével 81 közös projekt jutott jelentős támogatáshoz nemzetközi és hazai forrásból. A kormány többek között Alzheimer-kór gyógyítását célzó kutatást, ember-robot együttműködést segítő fejlesztés megvalósítását, idősgondozást korszerűsítő informatikai menedzsmentrendszer létrehozását is támogatott már EUREKA-projektként. (MTI)

A pályázati felhívás itt érhető el. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS