Most vásároljon elektromos kerékpárt, a kormány akár 150 ezer forinttal is besegít

2020. 09. 23., 13:45

Pályázatot írnak ki októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására, a keretösszeg 1 milliárd forint – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

A pályázatban magánszemélyek kaphatnak támogatást, pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához maximum 90 ezer forintot, nyomatékszenzoros kerékpárokra 150 ezer forintot, legfeljebb a jármű árának felét, és mivel elsősorban a munkába járást kívánják segíteni, ezért a pályázat benyújtáshoz munkaviszonyt igazoló dokumentum csatolása is szükséges lesz.

A keresletet az érdeklődők számára leginkább elérhető, olcsóbb márkák felé szeretnék terelni, ezért a támogatott járművek nem kerülhetnek többe 900 ezer forintnál, és megadott műszaki-környezetvédelmi követelményeknek is meg kell felelniük.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az idén februárban bejelentett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében az elektromobilitás ösztönzése kiemelt kormányzati feladat.

Az elektromos járművek károsanyag- és zajkibocsátása sokkal alacsonyabb, mint más járműveké, a közlekedésből származó környezetszennyezés visszaszorítása érdekében a kormány célja az elektromobilitás elterjesztése. A kormányszóvivő különösen fontosnak nevezte, hogy elektromos járművek használatával ki lehet váltani a sok szennyező anyagot kibocsátó autókat, amelyek jelentősen hozzájárulnak a környezetterheléshez. Kiemelte azt is, hogy a versenyképesség érdekében fontos ebbe az irányba segíteni a gazdaság működését, mert ez a jövő technológiája.

Szentkirályi Alexandra ismertette, hogy eddig csaknem 2500 elektromos jármű megvásárlását segítette állami támogatás. Az elektromos töltőállomások hálózata is folyamatosan bővül, állami támogatások igénybevételével közel 600 töltőállomás létesül az év végéig.

A kormányszóvivő felidézte, hogy az év elején elektromos járművek vásárlására kiírt 5 milliárd forintos pályázat nagy sikerrel zárult, az ITM a támogatás mértékét meg is emelte mintegy 882 millió forinttal, így az összes jelentkezőt támogatni tudták.

Mint mondta, több intézkedés történt az elektromobilitás ösztönzésére, amelyek eredményeképpen minden közúti személyszállítási eszköz elektromos változata megjelenik. Kiemelte a zöld busz programot, amelynek célja, hogy tíz éven belül minden második busz környezetbarát legyen a nagyvárosok helyi közlekedésében, az elektromos buszok beszerzését például 36 milliárd forinttal támogatja a kormány.

Kaderják Péter hangsúlyozta, hogy a kerékpározás a leginkább környezetkímélő közlekedési mód. Az elektromos rásegítésű kerékpárok használata segíthet abban, hogy egyre többen válasszák ezt a közlekedést, akár a hagyományos gépkocsik helyett.

A pályázat lebonyolítását az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. végzi majd. A beadás egyszerűsítése és gyorsítása érdekében a dokumentumokat kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Az elektronikus ügyintézéssel a pályázatok feldolgozási időszaka csökken, gyorsabb elbírálás és kifizetés várható – mondta az államtitkár.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a sajtótájékoztatón elmondta: az 1 milliárd forintos keretösszeg több mint 7000 elektromos rásegítésű kerékpár megvásárlását teszi lehetővé.

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a pályázat segíti a környezetvédelmi célok elérését, az egészséges életmódot, a kerékpáros közlekedés részarányának növelését, illetve annak elérését, hogy Magyarország 2030-ra a legélhetőbb országok között legyen. (ITM Kommunikáció)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS