Magyar Falu Program: több száz településen épülhet játszótér és óvodai játszóudvar

2020. 06. 23., 15:15

Lezárultak a Magyar Falu Program óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztésére, valamint közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzésre irányuló pályázati kiírásai.

A koronavírus-járvány ellenére is töretlen volt az önkormányzatok pályázói kedve, számos hazai kistelepülés adta be kérelmét annak érdekében, hogy megújíthassa óvodáinak udvarait, nyilvános játszótereit, valamint köztereinek gondozását hatékonyabbá tévő eszközöket vásárolhasson.

A tavalyi évben óvodai játszóudvar fejlesztése alprogramban több mint 600 nyertes pályázatot hirdetett a Miniszterelnökség, eszközbeszerzés tekintetében pedig több mint 500 támogatott kérelem született. Az eredmények várhatóan 2020-ban is a tavalyihoz hasonlóan alakulnak, a két pályázati kiírásra együttesen 5 milliárd forint áll rendelkezésre.

A Magyar Falu Program kiemelt célja az 5000 fő és ez alatti lakosságszámú települések népességmegtartó erejének növelése, melynek tekintetében az óvodai és bölcsődei intézményfejlesztések és az alapegészségügyi ellátás korszerűsítése a legfontosabb, hiszen ezek a fejlesztések olyan fiatalokat céloznak meg, akik otthonteremtés, gyermekvállalás előtt állnak.

A helyi életminőség javítását célzó különböző pályázati kiírásokra idén eddig több mint 7000 kérelmet adtak be a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak. (Miniszterelnökség)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS