Kompenzációt igényelhetnek az agrárcégek a drágább építőanyagárak miatt

2022. 01. 17., 11:34

Egy tavaly decemberben megjelent rendelet értelmében lehetőség nyílik a 2020 után benyújtott építési beruházást tartalmazó pályázatoknál kompenzációt igényelni a megnövekedett építőanyag árak miatti beruházási költségnövekedés ellensúlyozására.Török Zoltán, az Agrárközösség ügyvezetője elmondta: ez mentőövet nyújt mindazoknak, akik a drágulás miatt már a pályázatok visszamondásán tanakodtak.

2021 márciusától riasztó tempóban és mértékben kezdtek el emelkedni az építőanyagárak. A több tényező által előidézett helyzet szűk egy év alatt 15-20 százalékos drágulást eredményezett, de a vas- és faanyagok esetében akár 60-80 százalékos növekedést is meg lehetett figyelni alig néhány hónap leforgása alatt.

Török Zoltán, az Agrárközösség ügyvezetője arról beszélt, az agrárcégek 2021 elején úgy álltak hozzá a pályázatokhoz, hogy tesznek egy próbát, aztán majd, ha a megvalósításhoz ér a projekt, meglátják, megtérülő-e egyáltalán számukra a kapott támogatás.

Mint fogalmazott, a problémát az jelentette az utóbbi időszakban, hogy az árak elszállása miatt az eredeti 50 százalék támogatás már csak 30 százalékot ér, ettől sokan behúzták a kéziféket vagy akár teljesen vissza is mondták a pályázatot az egyébként szüksége fejlesztésekre.

„Számos agrárcég esetében most aktuális az állattartótelepek korszerűsítése és a járványvédelmi fejlesztések is, de már körülbelül az érintett projektek felétől érkezett olyan kérdés hozzánk, hogy milyen alternatívát tudunk mondani annak érdekében, hogy a támogatás értéktartó maradjon? A költségnövekményt eddig a legtöbben vagy elengedték vagy alternatív anyagbeépítéssel próbálták összehozni, de egy új rendelet lehetőséget nyit az érintett gazdaságok számára” – mutatott rá a pályázati szakértő.

Most jött el az ideje azoknak, akik kitartottak!

Török Zoltán rámutatott: a kormány december közepén kihirdetett rendeletének értelmében a 2020 után benyújtott építési beruházást tartalmazó pályázatoknál kompenzációt igényelhetnek a pályázók a megnövekedett építőanyagárak miatti beruházási költség növekedés ellensúlyozására. Így várhatóan az 50-100 millió forint feletti projektösszegű építési beruházásoknál a gazdaságok nem esnek el a korábban megnyert pályázati támogatások tetemes részétől az áremelkedések miatt.

„Akik kitartóak voltak és nem mondtak le a pályázatról, azokat idén januárban boldogan tudtuk visszahívni, hogy van egy eddig nem létezett lehetőség, ami tényleges segítséget nyújt. Ehhez egy támogatói okirat-módosítási kérelmet kell benyújtani, amiről egyedileg hoznak döntést” – tájékoztatott az ügyvezető.

Kiemelte: a teljes projekt megvalósíthatóságát fontos megvizsgálni. Felhívta rá a figyelmet, a módosuló költségelemek befolyásolják a megvalósítást, így egyáltalán nem mindegy milyen sorrendben és hogyan kezelik ezeket a módosítási kérelemnél.

Elmondása szerint fontos tapasztalat szakértők segítségét kérni a kérelem benyújtásához. Átlagosan akár 500-1000 tételt is módosítani kell, és mivel új elszámolási lehetőségről van szó, nem mindenki látja át, hogy mit és hogyan kell feltüntetni. Egy nem átgondolt módosítási kérelem akár az egész projektet is veszélybe sorolhatja.

Az országszerte hat irodával jelenlévő Agrárközösség a mezőgazdaság területén szaktanácsadással, projektmenedzseléssel, jogi tanácsadással és minden egyéb olyan területen segíti a gazdálkodókat, ami a mezőgazdasági vállalkozások íróasztal mögötti része. A cég nemcsak a pályázat benyújtásáig, hanem azt követően is teljes körű képviseletet tud vállalni és a megvalósítás alatt is fogja partnerei kezét.

(Fotók: Agrárközösség)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 10:10:00
2024 februárjában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 883 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 23, a vendégéjszakáké 19 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS