Falusi CSOK: Borsod-Abaúj-Zemplén megye lehet a nyertes

2019. 04. 18., 16:06

A falusi CSOK az elmúlt napokban közzétett végleges lista alapján 2486 településen lesz igénybe vehető. A legtöbb település, összesen 329 darab BAZ megyében található, amely így magasan vezeti a listát, utána 60 településsel lemaradva Baranya következik.

A megyei lista végén Csongrád (44 település), Komárom-Esztergom (45) és Jász-Nagykun-Szolnok (53) megye áll. Pest megyében 62 településen érhető el majd a kedvezmény, de a főváros környéki ingatlanpiacon ez nem fog jelentős változást okozni a Duna House elemzése szerint.

Az érintett településeken közel 1000, az elmúlt egy évben megtörtént tranzakciót elemzett a Duna House. Ennek alapján az átlagos négyzetméterár 104 500 forint volt, amit a legdrágább települések tranzakciói húztak fel, ezek mindegyike a Balaton mellett helyezkedik el. Tihany, Balatonudvari, Balatonvilágos és Balatonakali területén is jóval drágábbak voltak az ingatlanok a nagy átlagnál. A Balatoni régió után Pest megyei települések Ceglédbercel és Sződ, valamint például a Baranya megyei Villány település található a listán, ha az árakat nézzük. A vizsgált ingatlanok méretét tekintve 90 négyzetméter felett volt az átlag, amely már megfelel a 3 gyermek esetén kötelező méretelvárásnak.

„Növekvő keresletet jelenthet a falusi CSOK a használtlakás piacon, azonban a nagyvárosokra jellemzően kisebb mértékben fog hatni. A főváros tekintetében csak a külső agglomerációs gyűrű szélén találhatunk ilyen kisebb településeket, ahonnan már igen nehéz és körülményes a bejutás a munkavállalók számára” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. „Árak tekintetében is változatos a lista, van, ahol kényelmesen vásárolhatnak majd a jelenlegi árak mellett a családi otthont keresők a támogatás összegéből, de van, ahol mindenképpen szükség lesz önerőre is a vásárláshoz.”

Képünk illusztráció.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 10:10:00
2024 februárjában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 883 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 23, a vendégéjszakáké 19 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS