K&H: több mint 70 százalékkal nőtt a nyugdíjbiztosítási szerződések száma

2023. 06. 03., 13:48

Rákapcsoltak a jövő nyugdíjasai, legalábbis a K&H legfrissebb adatai erre utalnak. Az idei első negyedévben a tavalyi év ugyanezen időszakához képes 73 százalékkal nőtt az állami támogatással – adóvisszatérítéssel igénybe vehető – nyugdíjbiztosítási szerződések száma.

Nagyon látványosan megugrott az öngondoskodók száma az idén, amiben szerepet játszhat a bizonytalan környezet, valamint az, hogy a magyarok túlnyomó része szerint nem elég az állami ellátásra támaszkodni a nyugdíjba vonulás után, hanem szükség lesz saját tartalékra is – közölte a K&H saját idei statisztikáit ismertetve.

Plusz 70 százalék

Az év első három hónapjában a K&H-nál – 2022 első negyedévéhez képest – 73 százalékkal nőtt az új nyugdíjbiztosítási szerződések száma, amelyekhez állami támogatás, konkrétan évi 20 százalékos, maximum 130 ezer forintos adóvisszatérítés jár.

„A kiemelkedő növekedésben szerepet kapott, hogy a múlt év elején az infláció meredek emelkedése miatt sokan a mindennapi kiadásokra tartogatták a pénzüket, így a takarékoskodás nem volt elsődleges szempont. Ugyanakkor pont a korábbi évekhez képest bizonytalan környezet sokakat ráébresztett arra, hogy bármikor beköszönthet egy válságidőszak, amikor a megtakarítások kiemelt szerepet kapnak” – mondta Székely Pálma, a K&H életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője.

A szakember idézte a K&H biztos jövő reprezentatív felmérés korábbi eredményeit, amelyek szerint a 30-59 éves korosztály tagjainak túlnyomó része, közel 90 százaléka tavaly azt mondta, hogy nem elég az állami nyugdíjra támaszkodni időskorban, hanem szükség lesz saját megtakarításra is.

Milyen idősek? Mennyit fizetnek?

A pénzintézet idei adataiból kiderül az is, hogy egyre korábban vágnak bele az öngondoskodásba az érintettek. Ezt mutatja, hogy az idén az új nyugdíjbiztosítást kötők átlagéletkora alig több mint 41 év, míg 2022-ben és 2021-ben még 42 év felett volt, 2020-ban pedig meghaladta a 43 évet.

Székely Pálma úgy látja, az átlagéletkor csökkenése is egyértelműen jelzi, hogy a fiatalabb korosztály egyre tudatosabb az öngondoskodás terén, melyet jól példáz az is, hogy a K&H nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfelei az idei első negyedévben átlagosan havonta több mint 18 ezer forint biztosítási díjat fizettek. Ez az összeg 2022 egészében még 17 ezer forint alatt volt, 2021-ben alig haladta meg ezt a szintet, 2020-ban pedig éppen 16 ezer forintot tett ki.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS