A magyar netezők ötöde nem tesz pénzt új befektetésbe

2023. 03. 21., 17:43

Miközben a 18-65 éves magyar internetezők 38 százalékának nincs semmilyen hosszú távú pénzügyi terve, és a többség pesszimista a közeljövőt illetően, a megkérdezettek több mint harmada kezelné a jelen problémáit a jövőjébe történő beruházással. Ha pedig visszamehetnének az időben, az egészségükbe és az önképzésbe fektetnének be többet. A magyarok tisztában vannak az öngondoskodás jelentőségével, a megtakarítók többsége a nehéz gazdasági helyzet ellenére továbbra is igyekszik félretenni – többek között ez derült ki az NN Biztosító friss, reprezentatív kutatásából.

Már a mindennapokban érezzük a válság negatív pénzügyi hatásait – így foglalható össze az NN Biztosító legújabb kutatása, amely a magyarok megtakarítási szokásait, közhangulatát, jövőbeli pénzügyi terveit vizsgálta.

Fokozódó borúlátás

Az egy évvel ezelőtti méréshez hasonlítva 6 százalékkal vannak többen vannak azok, akik rossz közérzetről számoltak be. Ez a romló hangulat minden korosztálynál megfigyelhető, de leginkább a 18-29 évesekre jellemző.

A megkérdezettek a pénzügyeikről is negatívan nyilatkoztak: harmaduk szerint sokkal rosszabb, 38 százalékuk szerint pedig kicsit rosszabb lett az anyagi helyzetük az elmúlt fél évben (összesen 67 százalék). A következő hat hónapot illetően ugyancsak pesszimisták a magyarok: 30 százalék gondolja azt, hogy jelentősen romlanak a kilátásaik, 32 százalék szerint csak kismértékű lesz a negatív változás. Javulást mindössze 13 százalék vár.

Idővel azonban fokozatosan javul az emberek vélekedése: 10 év múlva az emberek bő negyede (26 százalék) javulást vár, és a fenti 67 százalék helyett csak 33 százalék számít rosszabb szituációra anyagi helyzetét illetően.

A jövőjükbe fektetnének a magyarok a nehéz helyzetben

A kutatás során azt is megkérdezték a válaszadóktól, milyen hosszú távú tervek lehetnek segítségükre szerintük a tapasztalt problémák megoldásában. Ezen a téren az önmagunkba történő befektetést látják legfontosabbnak az emberek: minden harmadik válaszadó (35 százalék) az újabb tudás megszerzését nevezte meg ötletként, közülük a legtöbben szakmát, diplomát vagy jogosítványt szereznének. Ha visszamehetnének 10 évvel korábbra, akkor is a tanulásba, emellett pedig az egészségükbe ruháznának be legtöbben a jövőbeli boldogulás érdekében.

A hosszú távú tervezésben a tanulás után az öngondoskodás a legnépszerűbb célkitűzés: 24 százalék emelte ki az öngondoskodás, rendszeres megtakarítás, biztosításkötés fontosságát. A családról való gondoskodás és a jövőbe történő beruházás mellett a megkérdezettek ráadásul akkor is kitartanának, ha jelentősen romlana a gazdasági helyzet.

„Egyértelműen pozitív jel, hogy a megkérdezettek kétharmada a nehéz gazdasági helyzet ellenére is kitart megtakarítási tervei mellett, és a jövőjébe igyekszik befektetni az öngondoskodás és a tanulás lehetőségeivel. A megtakarítások tekintetében tapasztalataink szerint egyértelműen az euró alapú konstrukciók iránt nőtt meg jelentősen az érdeklődés” – hangsúlyozta Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

A megtakarítók 64 százaléka nehezebb gazdasági feltételek ellenére is tervez valamekkora megtakarítással. 29 százalékuk tartja a korábbi szintet: ugyanannyit vagy többet tervez félretenni, mint eddig. Másik harmaduk kevesebbet tud ugyan félretenni, de elkötelezetten folytatja a megtakarítást.  15 százalék ugyanakkor biztos benne, hogy kevesebb lesz a félretett pénze. 20 százaléknyian úgy nyilatkoztak, hogy nem tesznek pénzt új befektetésekbe, de nem is kell hozzányúlniuk a már meglévőkhöz. A magyarok tehát értik a válság tanulságát, tudják, hogy fel kell készülnünk, tisztában vannak az öngondoskodás jelentőségével.

A megtakarítók körében a likvidebb formák (készpénz, folyószámla) állnak az élen, különösen a fiatalabbaknál; a korban előrehaladva, valamint a magasabb végzettségűek körében egyre nő a tartósabb konstrukciók szerepe. Életbiztosítással, nyugdíjcélú megtakarítással ebben a mezőnyben minden tizedik válaszadó számol.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS