Szeptemberben a távmunkában dolgozók fele budapesti vagy Pest megyei székhelyű cégnél dolgozott

2020. 10. 01., 15:15

Szeptemberben a távmunkában dolgozók fele budapesti vagy Pest megyei cégnél dolgozott a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, MTI-nek csütörtökön küldött felmérése szerint.

A reprezentatív kutatásban 820 cég vett részt, a felmérés nem terjedt ki a multinacionális nagyvállalatokra.

A távmunkások aránya Budapesten és Pest megyében a legnagyobb, 6 százalék, de szintén magas Hajdú-Bihar megyében (5,4 százalék). Nagyon alacsony az arányuk ugyanakkor Somogy, Békés, Győr-Moson-Sopron, Zala és Heves megyében (0,4-0,9 százalék).

A részmunkaidőben alkalmazottak aránya kiugróan magas Zala, Tolna és Hajdú-Bihar megyében, ellenben átlag alatti, Győr-Moson-Sopron, Vas és Somogy megyében.

Az 5 fő feletti vállalkozásoknál júniushoz képest kissé, 1,4 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma, az 5 fő alattiaknál viszont jelentős, 11 százalékos növekedésről számoltak be a cégek. 2020 szeptemberben 4 százalékkal kevesebben álltak alkalmazásban, mint egy évvel korábban. Ez összhangban van a KSH alkalmazásban állókról szóló statisztikájával, ami azonban nem tartalmazza az öt fősnél kisebb cégeket – hívta fel a figyelmet a GKI.
    A szeptemberi felmérés szerint az alkalmazottak túlnyomó része (90 százaléka) teljes állásban dolgozik, és bejár a munkahelyére. Részmunkaidőben az alkalmazottak 7 százalékát foglalkoztatják, a távmunkások aránya 3 százalék körüli. Minden egyéb foglalkoztatási forma (állásidő, fizetett vagy fizetés nélküli kényszerszabadság) aránya minimális volt szeptemberben. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS