Stratégiai partnerként száll be a Trenkwalder az ELTE Iskolaszövetkezetbe

2021. 04. 27., 13:45

A Trenkwalderrel aláírt stratégiai megállapodást követően ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet néven folytatja működését az egyik legnagyobb hazai egyetem diákjait foglalkoztató szervezet. A Trenkwalder hálózatára építve az iskolaszövetkezet országos szintre terjeszti ki működését, kihasználva a gazdasági nyitás nyomán a diákmunka iránt megugró keresletet.

A nyolc éve működő ELTE Iskolaszövetkezet célja az országos terjeszkedés mellett újfajta foglalkoztatói partneri kör kialakítása, melynek eredményeként a diákfoglalkoztatás szegmensének egyik vezető piaci szereplőjévé válhat.

A Trenkwalder partnerei, amelyek között a megcélzott iparágak legkiválóbb cégei találhatók, a megállapodás révén tehetséges, minőségi képzésben részt vevő, magas fokú idegennyelv-ismerettel rendelkező, rugalmasan foglalkoztatható munkaerőhöz juthatnak.

„A diákmunka nem csupán a felmerülő pillanatnyi költségek finanszírozására kínálhat megoldást, de a jól megválasztott munkahely gyakran a tanulmányok befejezését követően is vonzó alternatíva lehet a munkavállalók számára – mutat rá Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. – A Trenkwalder teljes munkavállalói állományának 10 százalékát jelenleg is diákok teszik ki, így számos olyan példával rendelkezünk, ahol a pályafutását diákként kezdő alkalmazott később ugyanazon a munkahelyen futott be komoly karriert, 5-10 év alatt komoly vezetői szintekre jutva el.”

A koronavírus-járvány egyik vesztese a diákfoglalkoztatás volt

A pandémia kitörését követő hónapokban a cégek elsőként a rugalmas keretek között foglalkoztatott munkavállalóiktól, köztük a diákoktól vettek búcsút, aminek következtében a diákfoglalkoztatás volumene a korábbinak a töredékére zuhant vissza.

Számos, korábban irodai környezetben zajló foglalkoztatás az online térbe költözött, az itteni munkavégzéshez és kapcsolattartáshoz pedig a leggyorsabban a diákok tudtak alkalmazkodni. A bizonytalan környezetben emellett érdemes volt minél több tevékenységet rugalmasan alkalmazott munkaerőre építeni. Ennek eredményeképpen már a nyári hónapokat követően ismét emelkedni kezdett a diákmunka iránti igény a munkáltatók körében. A KSH adatai szerint a 15-24 év közötti korosztályból foglalkoztatottak száma 2020-ban a második negyedévi 257 ezres szintről ismét 265 ezer fölé emelkedett.

„A nagy ugrás a diákmunka iránti keresletben azonban a következő hónapokban várható: a járvány visszaszorításával együtt járó nyitás hatására nem csupán a vendéglátó- és szálláshelyek, valamint a visszatérő rendezvények, hanem a kereskedelmi szektorban működő cégek is jelentős plusz munkaerőt fognak igényelni. Komoly esély van rá, hogy a 24 év alattiak foglalkoztatási volumene akár a 300 ezres szintet is megközelíti majd, ebben a növekedésben pedig kiemelt szerepe lesz majd a diákok foglalkoztatásának” – jelzi előre a Trenkwalder szakértője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS