Rájuk még az informatikusoknál is nagyobb szükség lenne

2019. 03. 11., 12:30

A legnagyobb kereslet villamosmérnökökre van, alig megelőzve az informatikusokat és gépészmérnöki végzettséggel rendelkezőket a 48. alkalommal megrendezésre kerülő Műegyetemi Állásbörzén. Hazánk legrangosabb álláskereső rendezvényén több, mint 140 cég várja a pályakezdőket és tapasztalt munkavállalókat.

Március 12-én nyílik meg Magyarország legnagyobb múltú állásbörzéje, amely két napon át több ezer hazai és külföldi álláslehetőséget, valamint szakmai gyakorlati lehetőséget kínál egy helyen.

Pályakezdőknek 118, tapasztalattal rendelkező munkavállalóknak 131, míg hallgatóknak 100 kiállító kínál nyitott pozíciókat. Az előzetes felmérés szerint a 140 résztvevő cég legnagyobb számban (90) villamosmérnököket, informatikusokat (81) és gépészmérnököket (79) keres, de más végzettséggel rendelkezőknek is bőven van miből válogatniuk.

„54-56 cég kínál pozíciókat közgazdasági és pénzügyi területen. Műszaki menedzsert 59 vállalat keres, mechatronikai végzettséggel 56 cég ajánlatai közül lehet válogatni. Logisztikai, közlekedésmérnöki és vegyészmérnöki végzettségűeknek 43-39-30 cég kínál állást. Az építő- és építészmérnökök 39-33 munkáltató ajánlatai közül válogathatnak. A kevésbé keresett bölcsész, természettudományi és jogi végzettségűeknek is több, mint 20 cég hirdetett meg nyitott pozíciókat. 41 kiállítónk olyan pozíciókat is hirdetett, amelyek betöltéséhez nem szükséges szakképzettség” – mondta Kiss Gergő.

A Műegyetemi Állásbörzére szervezője hozzátette: a munkaadók sokszínűségét jellemzi, hogy foglalkoztatottságuk 7 és 40 000 fő közt mozog. A vállalatoknál foglalkoztatott felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya pedig szektortól függően 10–100 százalék közötti, átlagosan 87 százalék.

A sikeres álláskereséshez nélkülözhetetlen felkészülést ingyenes tanácsadásokkal és előadásokkal segítik a helyszínen. Az esemény ingyenes és nyitott bárki számára, aki aktívan állást, gyakornoki pozíciót keres, vagy aki csupán tájékozódni szeretne a munkáltatók igényeiről és a könnyebb elhelyezkedés feltételeiről.

„Előzetesen célszerű rendbe rakni, frissíteni az önéletrajzot és a közösségi profilokat is. CV-t a honlapra is érdemes feltölteni és célszerű a rendezvényre is elhozni pár darabot, hiszen ennek alapján tudja majd felvenni a kapcsolatot a pályázókkal a leendő munkaadó. Ezt elősegítendő a Felkészítő Szinten ingyen nyomtatunk, fénymásolunk majd önéletrajzokat 20 példányig. Más felsőoktatási intézményekből is várunk hallgatókat, és már tapasztalattal rendelkező látogatókra is számítunk” – mondta a szervező.

A Műegyetemi Állásbörzén és a Külügyi Börzén az állást vagy szakmai gyakorlatot keresők 1 helyszínen, 2 napon keresztül, 2 emeleten válogathatnak több, mint 140 résztvevő cég, több ezer ajánlata között 2019. március 12-én kedden és 13-án szerdán 10-17 óra között, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem K épületében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS