Győr-Moson-Sopron megyében fizetik meg legjobban a fizikai munkát

2022. 04. 15., 16:51

A fizikai foglalkozásúak bruttó átlagkeresete Győr-Moson-Sopron megyében 395 ezer forint, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 232 ezer forint volt 2021-ben.

2021-ben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 439 ezer forintot, míg adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 292 ezer forintot tett ki – olvasható a statisztikai hivatal „Fókuszban a megyék” című összeállításában.

Átlagosan a budapesti székhelyű szervezeteknél dolgozók keresték a legtöbbet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek a legkevesebbet (az országos átlag több mint 1,2-szeresét, illetve héttizedét).

Közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó átlagkereset 450 ezer, a nettó átlagkereset 299 ezer forintra nőtt.

A bruttó és a nettó átlagkeresetek – a közfoglalkoztatottakkal együtt számítva – országosan egyaránt 8,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A növekedés mértéke Budapesten volt a legkisebb (7,6 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplénben és Győr-Moson-Sopronban pedig a legnagyobb (egyaránt közel 11 százalék).

A fizikai foglalkozásúak bruttó átlagkeresete 315 ezer, a szellemieké 562 ezer forintra nőtt. A szellemi foglalkozásúak keresete a fővárosban volt a legmagasabb (650 ezer forint), Békés megyében pedig a legalacsonyabb (408 ezer forint). A fizikai foglalkozásúak esetében a két szélsőértéket Győr-Moson-Sopron (395 ezer forint) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (232 ezer forint) képviselte.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 16., 09:10
Kötelezővé teheti a munkáltató a túlórát? Van beleszólása a munkavállalónak a kötelező túlóra elrendelésébe? Megtagadhatja a munkavállaló a túlórázást vagy minden esetben köteles eleget tenni a munkáltató ilyen irányú utasításának? A kérdésekre dr. Kocsis Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS